Nyeste Orsolya, vezető makrogazdasági elemző

A Statisztikai Hivatal ma reggel tette közzé harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. Az éves szintű növekedési ütem kereken 5%-os volt, s a gazdasági növekedés enyhén gyorsulni tudott a második negyedéves 4,9% után. Az adat magasabb lett az általunk várt 4,8%-nál, illetve a Bloomberg 4,4%-os elemzői konszenzusánál is. A megelőző negyedévhez képest is erős maradt a növekedés, a negyedéves növekedési ráta 1,1%-os volt július-szeptemberben.

A növekedés szerkezete egyelőre nem ismert, hiszen a részletes adatokat majd november 29-én publikálja a KSH. A hivatal szűkszavú kommentárja szerint a növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben, széles bázisú maradt tehát a növekedés. Felhasználói oldalon valószínűsíthetően továbbra is dinamikusan bővült a háztartások fogyasztása, illetve a beruházások is. Mindemellett a harmadik negyedéves ipari termelési adatok azt sugallták, hogy az ipari export növekedése gyorsult a megelőző negyedévhez képest.

Az idei év első háromnegyed-évében mutatkozó erős gazdasági teljesítmény alapján az idei évi 4,6%-os növekedési előrejelzésünket felfelé mutató kockázatok övezik, s úgy gondoljuk, hogy az idei évre várható gazdasági teljesítmény jóval közelebb lehet az 5%-hoz. A gazdaság belső motorjai annyira erősek jelenleg, hogy markánsan ellensúlyozni tudják a külső környezet lassulásának hatásait.

Jövőre lassulhat a növekedés, vélhetően a 3-3,5%-os sávba. A háztartások fogyasztásának alakulása a jövő évi növekedés esetében is inkább felfelé mutató kockázatot jelent, bizonytalanságot hordoz azonban, hogy mennyire lassulnak a beruházások 2020-ban, hiszen az EU források támogató szerepe lényegesen csökkenhet jövőre.

 

További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu