Nyeste Orsolya, vezető makrogazdasági elemző
A Statisztikai Hivatal ma reggel közzétett adatai alapján a munkanélküliségi ráta június-augusztusban 3,4%-on állt, azaz nem változott az ezt megelőző három hónapos időszak átlagához képest. Az adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. Az aktivitási ráta 63%-on, míg a foglalkoztatottsági ráta 60,9%-on állt, s ezzel mindkét mutató a megelőző három hónap átlagában mért csúcson maradt.
A foglalkoztatottak száma a megelőző év azonos időszakához képest 34 ezer fővel nőtt. Ezen belül az elsődleges munkaerőpiacon 61 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, míg a közfoglalkoztatottak száma éves szinten 41 ezer fővel esett vissza. Az elmúlt egy évben tehát sok közfoglalkoztatott talált állást az elsődleges munkaerőpiacon, s így a közfoglalkozottak száma kicsivel több, mint 100 ezer fő felett látszik stabilizálódni.
Az adatok összességében továbbra is a hazai munkapiac feszességét mutatják, úgy tűnik, hogy a foglalkoztatottság bővülése az elmúlt időszakban elérte a határait, s további bővülésre már nem nagyon van tér. A hazai munkapiac így közgazdasági értelemben a teljes foglalkoztatottság állapotában van továbbra is. Mindez megágyazhat a bérek folytatódó emelkedésének, s ezáltal a belső fogyasztás feltehetően a GDP növekedésnek továbbra is meghatározó tényezője marad.
Az elkövetkező hónapokban a munkanélküliség további csökkenésére technikailag nem nagyon van tér, a nagy kérdés most inkább az, hogy az európai növekedés-lassulás esetleges begyűrűző hatásai csökkentik-e érdemben a hazai munkapiac feszültségét. Alap-előrejelzésünkben stabil munkanélküliségi rátákra számítunk, azonban a növekedési aggodalmak erősödése nyomán látunk kockázatokat arra vonatkozóan, hogy az elkövetkező negyedévekben a hazai munkanélküliségi ráta is némileg feljebb kerül.
További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu