Ma reggel tette közzé a KSH az előzetes külkereskedelmi mérleg adatokat januárra vonatkozóan. A mérleg többlete 382 millió eurót tett ki, meghaladva az általunk várt 180 millió eurót. Az euróban számított export értéke éves szinten 6,4%-kal, az importé pedig 9,7%-kal nőtt. A többlet így 225 millió euróval maradt el a tavaly januári értéktől.
Az újév első hónapjában is fennmaradt tehát az elmúlt hónapokra jellemző tendencia, miszerint az import bővülése meghaladja az exportét, s ennek köszönhetően csökken folyamatosan a mérleg többlete a megelőző év azonos hónapjával összehasonlítva. A januári növekedési dinamikák azonban a forgalom élénküléséről is árulkodnak, hiszen a 6%-ot meghaladó éves exportnövekedés nem tekinthető alacsonynak. Az elmúlt héten januárra vonatkozóan már láthattunk egy, a vártnál pozitívabban alakuló ipari termelési adatot, s akár ennek visszatükröződését is láthatjuk a januári külkereskedelmi statisztika export növekedési adataiban.
Az 2019-es évre vonatkozóan továbbra is a külkereskedelmi mérleg többletek csökkenésének folytatódását prognosztizáljuk. A gazdaságot továbbra is az élénk belső kereslet vezérli, aminek magas az importvonzata. Az export/import olló alakulása ennek megfelelően tovább csökkenő külkereskedelmi többleteket sugall az elkövetkező hónapokra. Ennek megfelelően úgy véljük, hogy az áruforgalmi többlet 2019-ben alacsonyabb lesz a tavalyi évben látottnál, és a 4-4,5 Mrd eurós tartományba eshet vissza. 2020-ra azonban - a fokozatosan kiépülő új exportkapacitások termőre fordulásával párhuzamosan – ismét emelkedő külkereskedelmi többletet várunk. Az idei év így várhatóan egy lokális mélypontot jelent majd a külkereskedelmi mérleg (és egyúttal a folyó fizetési mérleg) többletének nagyságában.
További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu