Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző
A Statisztikai Hivatal ma reggel tette közzé a tavalyi negyedik negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. Meglepetésre a gazdaság a harmadik negyedéves kiemelkedő 4,9%-os éves szintű növekedési ütemről tovább gyorsult, s így éves szinten a GDP növekedése 5%-os volt. Az adat magasabb lett az általunk várt 4,4%-nál, illetve a Bloomberg 4,6%-os elemzői konszenzusánál is. A megelőző negyedévhez képest is erős maradt a növekedés, a negyedéves növekedési ráta 1,1%-os volt tavaly október-decemberben. A 2018-as év egészében így 4,8%-kal bővült éves szinten a magyar gazdaság.
A növekedés szerkezete egyelőre nem ismert, hiszen a részletes adatokat majd március 1-én publikálja a KSH. A hivatal szűkszavú kommentárja szerint a növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások. Mindez azt sugallja, hogy ha a termelői oldalon a piaci szolgáltatások növekedéshez való hozzájárulása volt a legerősebb, ez párhuzamba hozható azzal, hogy felhasználói oldalon a háztartások fogyasztása a vártnál jobban alakulhatott, és vélhetően nem mutatott lassulást a harmadik negyedévhez képest. Erős maradhatott a beruházások teljesítménye is, s emellett úgy tűnik, hogy a dacára annak, hogy a negyedik negyedévben főbb exportpiacainkon már romlott a gazdaság teljesítménye, az ipari export GDP növekedéshez való hozzájárulása valamelyest javulhatott a harmadik negyedévvel összehasonlítva.
Ami az idei évi kilátásokat illeti, úgy véljük, hogy a belső kereslet növekedéshez való hozzájárulása 2019-ben is erős marad. A munkapiac továbbra is szűk, a bérek emelkedése várhatóan folytatódik, míg a fogyasztói bizalom is magas szinten látszik stabilizálódni. Azonban a 2018-ban látott kiemelkedő beruházás-növekedés az idén már lassulhat. Mindemellett komoly bizonytalanságok látszanak az exportkilátások közül, hiszen egy általános globális konjunktúra-romlásának – különösen, ha az leginkább az Eurózónát érinti negatívan - nyitottsága révén vélhetően a magyar gazdaság sem tud tartósan ellenállni. Összességében úgy látjuk, hogy az idei évben is erős maradhat a GDP növekedése és a gazdaság éves szinten 3,6%-kal bővülhet 2019-ben várakozásunk szerint.
A növekedés várt szerkezetének köszönhetően, az külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg többletének lassú csökkenése az idén is folytatódhat, míg a maginfláció is 3% körül maradhat. Ennek megfelelően a közeljövőben a monetáris politika laza irányvonala változhat, és a laza monetáris kondíciók lassú normalizálása a második negyedévben vélhetően megindul majd.
További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428