Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kapta az Év bankára elismerést a Mastercard – év bankja 2018 versenyen. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül – fogalmazott közleményében a Mastercard.
– Az év bankára elismerést ugyan egy személynek adják, de szerintem az egész banknak szól. Az Erste Bank teljes csapatának sikere ez a díj, amelynek plusz súlyt ad, hogy a versenytársak ítélik oda – értékelte az elismerést Jelasity Radován. Az Erste Bank Hungary az elmúlt évben elért rekordnyereség után az idén tovább tudta növelni bevételeit, mivel megduplázta új lakossági kihelyezését és közel 50 százalékkal emelte az új vállalati hitelek folyósítását az előző évhez képest. Jövőre is a piaci átlag feletti ütemű növekedést tervezünk, miközben folyamatosan korszerűsítjük fiókhálózatunkat és a digitális csatornákat az ügyfelek minél jobb kiszolgálása érdekében – tette hozzá az elnök vezérigazgató.
A Mastercard – év bankja versenyben tíz kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok. A hangsúly minden évben a lakossági szolgáltatásokon van, ezen belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése a fő a cél. Összesen 71 pályázat érkezett 12 pénzintézettől, amelyeket egy előre meghatározott szempontrendszer alapján kilenc különálló szakzsűri összesen 68 szakértője értékelt.
Az Erste Bank hagyományosan jól teljesít a Mastercard – év bankja megmérettetéseken. Az év bankja kategóriában az Erste Bank idén a harmadik helyen végzett, és 2017-ben is a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel a pénzintézet, míg 2016-ban a második helyet szerezte meg az Erste Bank.