Erste Csoport: bővülő bevételek, 1,23 milliárd eurós, 24,4 százalékkal növekvő nyereség
„Kiemelkedően kedvező működési és nettó eredményt értünk el az év első kilenc hónapjában, és örömmel láttuk, hogy mindezt egészséges növekedési folyamatok támasztják alá. Központi piacainkon erőteljes a gazdasági bővülése, kiváló teljesítményt nyújtott a lakossági, valamint a kis- és középvállalati üzletág, ennek következtében a hitelállomány 6,3, a betétállomány pedig 5,9 százalékkal bővült az év eleje óta. Emellett a George-nak, a négy piacunkon immár hárommilliónál is több ügyfél által használt páneurópai platformunknak köszönhetően fokoztuk a digitális technológiák terén meglévő előnyeinket és az ügyfélélményen is javítottunk.
Mivel a kelet-közép-európai régió országai jelenleg rendkívül kedvező gazdasági helyzetben vannak, a nem teljesítő hiteleink aránya tovább csökkent, immár 3,5 százalékra. Az NPL-fedezeti ráta továbbra is magasan, 70,7 százalékon áll. Ugyanakkor az elképesztően alacsony kockázati költségeket ajándéknak fogjunk fel, és tudjuk, hogy ez nem tart örökké. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy trendfordulót értünk el a működési eredményben, az alapvető bevételeknél elért fenntartható növekedés nyomán a nettó kamatbevételeknél, valamint a nettó díj- és jutalékbevételeknél 4,4, illetve 5,1 százalékos volt a bővülés. Jövőnk szempontjából hasonló jelentőséggel bír a bankcsoport erős tőkeellátottsága: a harmadik negyedévben elért nyereséget,valamit az új működési kockázati modell elfogadásából származó mintegy 30 bázispontos pozitív hatást is figyelembe véve a bankcsoport elsődleges alapvető tőkerátája (CET1) 13,2 százalékon áll (Bázel 3 szerint, a teljes kockázatra vetítve).
Az említett stabil eredmények alapján javítottunk éves előrejelzésünkön, és 12 százalékot meghaladó tényleges saját tőkére vetített megtérülési rátát irányozunk elő 2018.-ra” – jelentette ki Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.
A FŐBB EREDMÉNYEK
Az eredménykimutatásban a 2018. január-szeptemberi pénzügyi eredményeket a 2017. január-szeptemberi időszak eredményeivel vetjük össze, a mérleg tételeinél pedig a 2018. szeptember 30.-i adatokat a 2017. december 31.-i pozíciókkal.
A nettó kamatbevétel 3372,0 millió euróra nőtt (4,4 százalékkal, 3229,3 millió euróról), leginkább a Csehországban és Romániában tapasztalt emelkedésnek köszönhetően. A nettó díj- és jutalékbevétel 1430,7 millió euró volt (az előző évi 1361,9 millió eurónál 5,1 százalékkal nagyobb) főként a biztosítási termékekkel kapcsolatos közvetítői jutalékokból, a pénzforgalmi szolgáltatásokból, valamint vagyonkezelési és hitelezési tevékenységből származó bevételek növekedésének köszönhetően. Habár a kereskedési tevékenység nettó eredménye a múlt évi 139,3 millió euró után most -50,4 millió euró lett, ezt ellensúlyozza, hogy a piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/vesztesége 165,8 millió euróra javult (12,1 millió euróról). A működési bevétel 5096,2 millióra emelkedett (3,2 százalékkal 4936,9 millió euróról). Az általános igazgatási költségek 3102,3 millió euróra emelkedtek (2,9 százalékkal 3013,6 millió euróról), ami leginkább a 4,8 százalékkal 1830,5 millió euróra (1747,2 millió euróról) bővülő személyi jellegű ráfordításoknak tulajdonítható. Az értékcsökkenés és amortizáció 2,7 százalékkal növekedett, az igazgatási költségek pedig alig változtak, 0,4 százalékkal csökkentek. Az egyéb igazgatási költségek a 2018. évre várható szinte összes betétbiztosítási hozzájárulást is tartalmazzák 84,2 millió euró összegben (szemben a bázisidőszaki 74,7 millió euróval). Ennek megfelelően a működési eredmény 3,7 százalékkal 1993,9 millió euróra javult (1923,4 millió euróról). A költség/bevétel hányados 61,0 százalékról kismértékben javulva 60,9 százalékra módosult.
A pénzügyi eszközökre elszámolt nettó értékvesztés 102,2 millió eurót tett ki a nyújtott garanciák és kötelezettségvállalások nettó tartalékképzésével korrigáltan. Ez az átlagos bruttó ügyfélhitelek állományának arányában -9 bázispontot jelentett (71,5 millió eurós, azaz 7 bázispontos nettó allokáció mellett) az eszközminőség javulása folytán végrehajtott nettó visszaírások nyomán. Ez utóbbi pozitív fejlemény annak tulajdonítható, hogy minden szegmens hitelezési üzletágában – elsősorban Horvátországban és Ausztriában – jelentős
mértékben javult a céltartalékok megképzésének és felszabadításának egyenlege. A nem teljesítő hitelek aránya (az ügyfélhitelek bruttó állományára számolva) tovább
csökkent, az egy évvel korábbi 4,0 százalék után 3,5 százalékra javult. Az NPL-fedezeti ráta pedig 68,8 százalékról 70,7 százalékra nőtt.
Az egyéb működési eredmény -237,0 millió euró volt (az egy évvel korábbi -296.6 millió euró után). Ebben a tételben szerepel a szanálási alapokba fizetett 70,4 millió eurós hozzájárulás (az előző évi 65,6 millió eurót követően). A bankadók és a tranzakciós illetékek 88,1 millió euróra emelkedetek (82,1 millió euróról), amelyben szerepel a teljes 2018. pénzügyi évre előre lekönyvelt magyarországi bankadó 13,8 millió euró értékben (az előző évben ez 12,6 millió euró volt). Az egyéb adók 6,4 millió euróra csökkentek a bázisidőszaki 31,3 millió euróról. Az előző év hasonló időszakában az egyéb működési eredményben szerepelt 45,0 millió euró céltartalék az ügyfelek számára nyújtott hiteleken jelentkező veszteség ellentételezésére, amely a legfelsőbb bíróságnak a negatív referenciakamatra vonatkozó ítélete nyomán volt várható.
A kisebbségi részesedések utáni nyereség 285,8 millió euróra nőtt (4,8 százalékkal 272,6 millió euróról). Az anyavállalatra jutó nettó eredmény 1228,3 millió euróra nőtt, ami 24,4 százalékkal haladta meg az előző évi 987,6 millió eurót.
A bankcsoport saját tőkéje – a kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok (AT1) nélkül számítva – az előző évi 17,3 milliárd euróról 17,4 milliárd euróra nőtt. A saját tőke az új pénzügyi szabványra, az IFRS9 sztenderdre történő 2018. január 1.-i átállás nyomán 0,7 millió euróval csökkent. A szabályozói levonásokat és a CRR szerinti kiigazítást követően az elsődleges alapvető tőke (CET1, Bázel 3 szerint, átmeneti időszak) 14,7 milliárd euró lett (megegyezik a bázisidőszaki 14,7 milliárd euróval). Az összes szavatoló tőke (Bázel 3 szerint, átmeneti időszak) 20,1 milliárd eurót tett ki (20,3 milliárd euró után). A fenti számokban már szerepelnek az első félévi nyereségadatok, de a harmadik negyedévi profit nem. Kockázati költség ezúttal nem került levonásra a harmadik negyedévben eszközölt nettó visszaírások miatt. Az összes kockázati kitettség, azaz a kockázattal súlyozott eszközök volumene – ideértve a hitelezési, a piaci és a működési kockázatokat, Bázel 3 szerint, átmeneti időszakra számolva – a tavalyi 110,0 milliárd euróról 117,0 milliárd euróra nőtt. Az elsődleges alapvető tőkemutató (CET1, Bázel 3 szerint, átmeneti időszak) 12,5 százalékon állt a bázisidőszaki 13,4 százalék után, a teljes tőkemegfelelési mutató (Bázel 3, átmeneti időszak) pedig 18,5 százalékról 17,2 százalékra módosult.
A bankcsoport mérlegfőösszege 234,8 milliárd euróra nőtt, ami 6,4 százalékos bővülésnek felel meg a múlt év végi 220,7 milliárd euróhoz képest. Eszközoldalon a készpénz- és pénzeszközök 15,2 milliárd euróra csökkentek (21,8 milliárd euróról), ugyanakkor a hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek állománya 20,0 milliárd euróra bővült a múlt év végi 9,1 milliárd euróról. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések állománya 139,5 milliárd euróról 148,3 milliárd euróra bővült, ami 6,3 százalékos növekedést jelent. Forrásoldalon a hitelintézetek által elhelyezett betétek 19,1 milliárd euróra nőttek a bázisidőszaki 16,3 milliárd euróról, és az ügyfélbetétek állománya is tovább nőtt – főként Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában – mégpedig 5,9 százalékkal 159,8 milliárd euróra (151,0 milliárd euróról). A hitel/betét ráta 92,8 százalékon állt (az előző év végi 92,4 százalék után).
KILÁTÁSOK
Várakozásaink szerint a működési környezet elősegíti a hitelállomány bővülését. Előrejelzésünk szerint 2018-ban a reálgazdasági növekedés 3-4 százalék között várható az Erste Csoport kelet-közép-európai alappiacain, beleértve Ausztriát is. A GDP növekedését elsősorban a stabil belföldi kereslet táplálja, ugyanis Kelet-Közép-Európában a gazdaság bővülését a reálbérek növekedése és a munkanélküliség csökkenése is támogatja. A várakozások szerint a kelet-közép-európai régió államaiban fennmarad a költségvetési fegyelem.
Üzleti kilátások. Az Erste Csoport célja, hogy 2018-ban 12 százalékot meghaladó ROTE-arányt (tényleges saját tőkére vetített megtérülési rátát) érjen el. A 2018. évi feltételezéseket támasztja alá a bevételek növekedése (a hitelállomány nettó 5 százalékot meghaladó arányú bővülését, valamint további kamatemelést feltételezve Csehországban és Romániában), és a költségek változatlan szinten maradása, amellett, hogy a kockázati költségek történelmi mélyponton maradnak.
Az előrejelzés megvalósulásának kockázata: kedvezőtlen hatás jelentkezhet a várakozásoktól eltérő kamatpálya és a bankokat célzó politikai és szabályozói intézkedések nyomán, emellett felléphetnek geopolitikai és világgazdasági kockázatok is.