A 2018-2019-es idényben összesen 11 csapat indul az Erste Ligában. A kiegyenlített erőviszonyok minden eddiginél izgalmasabb bajnokságot ígérnek.

Az Erste Liga szeptember 9-én, vasárnap rajtoló új idénye komoly változásokat hoz, hiszen a MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék a szlovák Extraligában szerepelnek, ám helyükre négy új klub érkezett. Ez azt jelenti, hogy összesen 11 csapat vetélkedik majd a várhatóan minden korábbinál kiegyensúlyozottabb bajnokságban.

Szőke Álmos ligaelnök a nívós csaták mellett arra számít, hogy az egy év kihagyás után visszatérő DEAC, a Schiller-Vasas HC, a Hokiklub Budapest és a Gyergyói HK új színt hoznak az Erste Liga küzdelmeibe.

A liga elnöke az évadnyitó budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt hónapokban rengeteg fejlesztés történt a csarnokokban, a nézői kiszolgálás terén, annak érdekében, hogy a jégkorong igazi családi szórakozás legyen.

Szőke Álmos hangsúlyozta azt is, hogy a most induló idényben a korábbinál sokkal több fiatal jut bizonyítási lehetőséghez, ami az egész sportágnak hasznos lehet.
Az Erste Bank három új díjat és egy ösztöndíjat alapít a jégkorongsport további fejlődésének elősegítése érdekében – jelentette be Szabados Richárd, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese, az Erste Liga alelnöke. 

Az Erste „Higgy magadban” ösztöndíjat elnyerő legjobb egyetemista játékos fél éven át vehet részt a pénzintézet hivatalos gyakornoki programjában az általa választott területen. 

Az Erste „Higgy magadban” felfedezettje díjat a legnagyobb fejlődést mutató, nehéz körülmények közül feltört játékos kaphatja meg, a Gentleman Award a leginkább úriemberhez méltón jégkorongozó játékosé lesz, a Szurkolói Díj pedig annak a drukkernek jár, aki legaktívabban tartja össze és motiválja a szurkolói közösséget.

Szabados Richárd szerint ugyan a bank számára már az első évben is kézzelfogható eredményeket hozott a szponzoráció, ám számukra még fontosabb a sportág szisztematikus fejlesztése. 

Az Erste Bank vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a pénzintézet hosszú távra tervez a jégkorongban, és úgy látja, a szponzorként nyújtott stabil háttér társadalmi hasznot hajt. „Egy sportág népszerűségének növekedése a sportolók számának bővülésével és a sportolás, a mozgásgazdag életforma terjedésével jár” – emelte ki.