Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző:

A Statisztikai Hivatal ma reggeli közleménye szerint 3,6%-on állt a munkanélküliségi ráta április-júniusban. Az adat megfelelt az általunk vártnak, és kissé alacsonyabb lett a 3,7%-os Bloomberg piaci konszenzusnál. Az előző három hónapos gördülő időszakhoz (március május) képes további 0,1 százalékponttal csökkent a mutató. Az aktivitási ráta tovább emelkedett április-júniusban, 62,2%-ról, 62,4%-ra, míg a foglalkoztatási ráta 60,2%-on állt az időszakban.
A fenti adatok alapján a hazai munkapiac feszessége tehát még tovább nőtt az időszakban, amihez az évnek ebben a szakaszában a szezonális hatások is hozzájárultak.

Az őszi hónapoktól a szezonális tényezők várhatóan már kevésbé lesznek támogatóak, ennek ellenére úgy látjuk, hogy az elsődleges munkaerőpiac mostani feszített helyzete miatt a továbbiakban is 4% alatt maradhat a munkanélküliségi ráta. A feszített munkaerőpiac, az alacsony munkanélküliség a nominális bérek emelkedésében is tükröződik, ami tehát azt sugallja, hogy a bérkiáramlás továbbra is erős maradhat. A fentiek alapján így úgy látjuk, hogy a gazdasági növekedés legfontosabb hajtóereje a lakossági fogyasztás lesz az idén. Becslésünk szerint az idei évben 4%-kal nőhet a magyar GDP.

További információ:

Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu