Tizenkét társadalmilag hasznos szervezetet tett befektetés-éretté a júniusban zárult SEEDS program. Segítségükkel olyan szolgáltatásokkal és termékekkel gazdagodhat a magyar társadalom, amelyek nem csak hasznosak a közösségnek, de üzletileg is életképesek.
Az Erste Bank 2016 végén indította útjára az Erste Stiftunggal (ERSTE Alapítvánnyal), az IFUA Nonprofit Partnerrel és a SIMPACT-tel összefogva az EU által társfinanszírozott SEEDS (Social Enterprise Establishment and Development Support) programot, amelyben az esélyegyenlőtlenséget csökkentő, a rászorulók életminőségének javítását elősegítő társadalmi vállalkozásoknak kínált segítséget.
A közösség számára hasznos elképzelések gyakorlati megvalósításának sokszor akadálya, hogy az ötletgazdáknak nincs tapasztalatuk egy szervezet létrehozásában, hatékony működtetésében, fejlesztésében. Ezért a program elsődleges célja nem az anyagi támogatás, hanem a tudás bővítése volt: az induló társadalmi vállalkozások önerőből nehezen jutnak el ugyanis arra a pontra, hogy tovább fejlődésükhöz már csak a pénz hiányozzon. Az Erste SEEDS Program az indulás buktatóinak leküzdésére, valamint a működő szervezetek vállalkozásfejlesztésére jött létre.
A másfél éves programban részt vevő 67 társadalmi vállalkozást több mint 200 jelentkezőből választották ki. A szervezetek jelentős része végig aktív résztvevője volt a programnak: 59 vállalkozás a képzés minden egyes napján részt vett. A program során az érintett szervezetek széles körű – az üzleti tervezési és marketing ismeretektől a vezetői képességekig terjedő – képzésben és mentori támogatásban részesültek: összesen 9 képzési napon vehettek részt és mintegy 90 mentor segítette a munkájukat. A program első felében 48 üzleti terv született meg és közel 15 szervezet jutott új forráshoz, az Erste Bank pedig összesen közel 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást osztott szét a résztvevők között.
A program eredményeként a résztvevők közül 12 szervezetet sikerült eljuttatni addig, hogy társadalmi vállalkozásként befektetőket is keresni tudjon. A befektetőknek szóló javaslatokat alapos piackutatás, versenytárs-elemzés és pénzügyi modellezés előzte meg. A tevékenységek a társadalmi hatás széles spektrumát ölelik fel.
Név szerint:
- A Glacces alkalmazás a siketeket segíti a kommunikációban: a beszélt nyelvet valós időben fordítja le jelnyelvre, és jeleníti meg azt egy 3D-ben animált avatar segítségével a kijelzőn.
- A letört szemetesek, lekopott zebrák, a kátyúk és
egyéb közterületi problémák online bejelentésére létrehozott Járókelő Egyesület
weboldala és applikációja. - A hátrányos helyzetű művészek munkáinak értékesítésére létrehozott és ezzel az ilyen tevékenységet támogató szervezetek integrációját is segítő Kabinet Galéria.
- A kisgyermekesek munkavállalását új közösségi irodaformával, a CoWorkKiddel segítő Loffice.
- A könnyen szállítható és tárolható, kerekesszékesek számára is használható katamarán létrehozását tervező Mediátor és Társa Kft.
- A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató gyalogos futárszolgálat, a Nagy Lépés.
- A teherkerékpárok széles körű, magánszemélyek által és ipari környezetben is felhasználható modelljeit készítő debreceni Re-cikli.
- Az értelmi sérültek és a hátrányos helyzettel élők munkavállalását segítő Salva Vita Alapítvány Segítő Vásárlás programja.
- A fogyatékossággal élőket érő mindennapi kihívásokkal szembesítő szabadulószobát tervező pécsi Speckó mozgalom.
- A Tegyünk Együtt Peréért Szociális Szövetkezet, amely méhészeti eszközök gyártásával kíván foglalkozni, munkanélküliek foglalkoztatása révén.
- A romák és nem romák közötti interkulturális találkozókat szervező budapesti Uccu Alapítvány.
- A hajléktalanok lakáshoz juttatásával foglalkozó, mobil és modulházak létrehozását megcélzó Utcáról Lakásba! Egyesület.
A befektető-keresésre alkalmas szervezetek olyan kockázati tőkebefektetők és társadalmilag hasznos tevékenységeket támogató szervezetek előtt mutatták be üzleti terveiket, mint az Impact Hub Budapest, a Badur Alapítvány, a Civil Support / Impact Accelerator, a Magyar Adományozói Fórum, az IFUA Horváth&Partners, a Nonprofit Partner Alapítvány és a Hiventures.
Szalay Orsolya, az Erste Bank Social Banking területének vezetője szerint rendkívüli eredmény, hogy a program másfél éve alatt az indulók közel 90 százaléka aktív résztvevő maradt, ahogyan kiemelkedő az is, hogy több mint 20 százalékuk jutott el a befektető-keresésig. A résztvevők visszajelzése is kedvező: az egész napos szemináriumok gyakorlati hasznát ötös skálán négyes fölé értékelték, és 58 százalékuk válaszolt úgy, hogy mindenképpen ajánlaná a (azaz 10-es skálán 10-essel értékelte) részvételt egy hasonló jellegű képzésen az induló társadalmi vállalkozásoknak. Az Erste Bank továbbra is elkötelezetten kívánja támogatni a hátrányos helyzetű közösségeket segítő vállalkozások fejlődését, mely elkötelezettség hamarosan termékkínálatában is megjelenhet. „A program segítségével az Erste Bank szoros kapcsolatot épített ki a részt vevő civilekkel, így még részletesebben feltérképezte a társadalmilag hasznos vállalkozások igényeit, így számukra előnyös ajánlatokkal jelenhet meg a piacon” – tette hozzá Szalay Orsolya.