Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző:
A Statisztikai Hivatal ma reggeli közleménye szerint 3,7%-os volt a munkanélküliségi ráta március-májusban, ami kissé alacsonyabb lett az általunk várt és a Bloomberg elemzői konszenzusa által is mutatott 3,8%-nál. Az előző három hónapos gördülő időszakhoz (február-április) képest, további 0,1 százalékponttal csökkent a mutató. A munkaerőpiac feszességét jelzi, hogy nemcsak a munkanélküliségi ráta csökkent a fenti periódusban, hanem mind az aktivitási, mind a foglalkoztatottsági ráta kissé tovább emelkedett, az előbbi 62,1%-ről 62,2%-ra, az utóbbi pedig 59,8%-ról 59,9%-ra.
Az alacsony munkanélküliségi ráta nemcsak a munkaerőpiac általában vett feszes helyzetével magyarázható, hanem szezonális faktorok is támogatják. Továbbra is úgy látjuk, hogy az elsődleges munkaerőpiac mostani feszített helyzete miatt az év egészében 4% alatt maradhat a mutató. További csökkenésre azonban már nem igazán van tér, hiszen már jó ideje számos ágazat esetében a munkakínálat korlátaiba ütköznek a foglalkoztatók.
A feszített munkaerőpiac, az alacsony munkanélküliség a nominális bérek emelkedésében is tükröződik. A továbbra is erős bérkiáramlás és az erős fogyasztói bizalom pedig arra enged következtetni, hogy a gazdasági növekedés talán legfontosabb hajtóereje a lakossági fogyasztás lesz az idén. Becslésünk szerint az idei évben 4%-kal nőhet a magyar GDP.
További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu