Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző:

A Statisztikai Hivatal ma reggeli közzététele szerint a fogyasztói árak májusban havi szinten 0,6%-kal emelkedtek, az éves inflációs ráta ezzel 2,8%-ra gyorsult az áprilisi 2,3%-ról. Az adat a Bloomberg 2,7%-os elemezői konszenzusánál hajszálnyival magasabb lett, az általunk várttal viszont egybeesett. Összességében úgy gondoljuk, hogy az infláció gyorsulása nem okozott meglepetést a piacon. A maginflációs mutató továbbra is visszafogott maradt, 2,4%-on állt májusban.

A szokásosnál nagyobb havi áremelkedés leginkább a szezonális élelmiszerek drágulásával és a járműüzemanyag-árak jelentős, havi szinten 4,2%-kal drágulásával magyarázható. Az élelmiszerárak esetében így az éves szintű áremelkedés mértéke 3,8%-os volt, míg az üzemanyag-árak 9,5%-kal álltak magasabban a tavaly májusban látott szintnél. Az egyéb fontos árkategóriákban azonban továbbra sem látszik érdemi árnyomás: a ruházati cikkek éves szinten mindössze 0,8%-kal nőttek, a szolgáltatásokért 1,7%-kal kellett többet fizetni, míg a tartós cikkek esetében tovább tart a defláció, hiszen az ezen csoportba tartozó termékekért éves szinten átlagosan 1,2%-kal kellett kevesebbet fizetni.

Ami kilátásokat illeti, elsősorban a tavaly nyári alacsony bázisadatoknak köszönhetően, az éves inflációs mutatók a nyári hónapokban továbbra is relatíve magas szinten maradhatnak, és várhatóan a „bűvös” 3%-ot is elérik majd. Az őszi hónapoktól kezdve azonban ismét várható egy kisebb infláció-lassulás – feltételezve, hogy a mostani kisebb olajár-sokk az év második felében nem folytatódik tovább. A jegybank 3%-os inflációs célját tartósan a jövő év első negyedévében érhetjük el várakozásunk szerint, s a gazdaság mögöttes folyamatai (bérek emelkedése, fogyasztás erősödése) azt sugallják, hogy később sem térünk vissza ez alá a szint alá.

További információ:

Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu