Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző:
Változatlanok maradtak a kamatok a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának mai kamatmeghatározó ülése után. Ennek megfelelően a 3 hónapos betéti kamat továbbra is 0,9%-on, az egynapos betét kamat pedig -0,15%-on áll. A döntés megfelelt az előzetesen vártnak.
A kamatdöntést követően egy órával publikált állásfoglalást most jóval nagyobb várakozás övezte, mint magát a kamatdöntést, hiszen - miután az elmúlt időszak tőkepiaci turbulenciái a magyar piacot sem hagyták érintetlenül – a nagy kérdés ez volt, hogy reagál-e erre a jegybank.
A közlemény alapüzenete a mostani megváltozott külső környezetben sem változott. Mivel a tanács az inflációs cél fenntartható elérését továbbra is csak 2019 közepére várja, ennek megfelelően ismét a laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának szükségességét hangsúlyozták, melyeknek a hozamgörbe teljes szakaszán kell érvényesülnie. A magyar gazdaság fundamentumait továbbra is erősnek tartják, melyek megfelelő védelmet nyújtanak majd a korábbinál magasabb kockázatkerüléssel jellemezhető piaci környezetben is.
Bár az elmúlt napokban a teljes hozamgörbe feljebb tolódott, mind a rövid oldali kamatok, mind a hosszabb oldali hozamok érdemben emelkedtek, a jegybank nem tett említést ezen piaci mozgásokról. Ugyanakkor az, hogy a mai forintlikviditást nyújtó FX-swap tenderen további 90 Mrd forinttal növelték meg a bankközi piacon lévő többletlikviditás mennyiségét, arra utal, hogy a jegybank szeretné a rövid oldali kamatokat a korábban látott, nullához közeli szintekre visszanavigálni. A hosszabb oldali hozamok befolyásolása érdekében pedig tovább folytatják a feltétel nélküli kamatcsere programot és a jelzáloglevél vásárlásokat.
Úgy véljük, hogy a mai közlemény igen erősen fejezte ki az MNB elkötelezettségét a laza monetáris politika fenntartásának irányába, ennek megfelelően nem változtatunk alap-előrejelzésünkön, mely szerint a bankközi kamatok még 2019 folyamán is alacsonyan maradnak majd.
A laza monetáris politika folytatására továbbra is lehetőséget nyújt, hogy az Európai Központi Banki monetáris politikája vélhetően még egy jó ideig támogató marad. Amennyiben azonban a nemzetközi környezet változékonysága fennmarad, s a kockázati prémiumok tartósan magasabb szinten stabilizálódnak, miközben a hazai kamatkörnyezet alacsony marad, a forint árfolyama jóval volatilisebbé válhat, szélesebb kereskedési sávba kerülhet. Jelentősebben gyengülő, bizonytalanabbá váló forintárfolyammal pedig az infláció korábban vártnál gyorsabb emelkedésének kockázatát is „futja” a jegybank.
További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu