Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
Nem okozott meglepetést az első negyedéves GDP növekedési ütem, hiszen várakozásainkkal összhangban 4,4% volt az éves növekedési ütem, míg a megelőző negyedévhez képest 1,2%-kal bővült a magyar gazdaság. A részletes bontása a GDP szerkezetének még nem áll rendelkezésre. A Statisztikai Hivatal közleményéből csupán annyit tudhatunk biztosan, hogy a piaci szolgáltatások növekedése jelentős mértékben támogatta a magyar GDP emelkedését. Ez a komment összhangban a várakozásainkkal, hogy a növekedés szempontjából kritikus szerepe lehetett a gyors tempóban élénkülő belső keresletnek. A belső keresletet több tényező is támogatta: az emelkedő nettó reálbérek, az EU-s források által felpörgetett beruházások, valamint a választásokat megelőző nagy volumenű kormányzati kiköltekezés. Nagy kérdés, melyre majd csak június 5-én kapunk választ, hogy a nettó export miként járult hozzá a növekedéshez az első negyedében.
Becslésünk szerint idén 3,7% lehet az éves növekedési ütem, ami elsősorban a belső keresletre támaszkodhat. Úgy látjuk, hogy a külső, Eurózónás konjunktúrának köszönhetően pozitív kockázatok övezik az előrejelzésünket. Azonban fontosnak tartjuk hozzátenni, hogy ezeket a felfelé mutató kockázatokat bizonyos mértékig árnyalják a magyar gazdasági strukturális hiányosságaiból fakadó korlátok, például az egyre fokozódó munkaerőhiány.
Továbbra is úgy látjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem adja fel az extra laza monetáris politikáját, a nemzetközi tőkepiacok morajlása ellenére sem. Amennyiben továbbra is az MNB elképzeléseivel ellentétes irányba haladnak a piaci események, azaz tovább emelkedik a magyar államkötvények kockázati prémiuma, az MNB újabb eszközöket vethet be annak érdekében, hogy kitűzött célját elérje. A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat ellenére nem várjuk a bankközi kamatok emelkedését 2019 második fele előtt.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu