Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
A november-januári munkanélküliségi adat 3,8% maradt, míg az aktivitási ráta 62%-ra mérséklődött. A munkaerőpiaci adatok összhangban voltak a várakozásokkal, továbbra is a munkaerőpiac feszességét tükrözik, amely elsősorban annak köszönhető, hogy a magyar konjunktúra stabilan felfelé ívelő szakaszban van. Előretekintve úgy látjuk, hogy csökkenhet idén a munkanélküliségi ráta, azonban a csökkenés mértéke kicsi lehet, hiszen a munkaerőpiac eljutott a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság állapotába a gazdasági ciklikus fellendülésének köszönhetően. Becslésünk szerint idén átlagosan 3,9% vagy akár ennél is alacsonyabb lehet a munkanélküliségi ráta.
A feszes munkaerőpiac tovább hajthatja az átlagkeresetek emelkedését, ami azt jelzi, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is fontos szerepe lesz a belső keresletnek a GDP növekedés szempontjából. Becslésünk szerint 3,5%-kal bővülhet idén a magyar gazdaság. Előrejelzésünket pozitív kockázatok övezik, tehát előfordulhat, hogy 3,5%-nál erősebb adatot látunk majd végül.
Fontos azonban nem elfelejteni, hogy van még bőségesen tér ahhoz, hogy a munkaerőpiac a jelenleginél is jobb állapotba kerüljön, hiszen egyrészt a gazdaságilag nem aktívak száma (azok, akik nem dolgoznak, illetve nem is keresnek aktívan munkát) még mindig meghaladja a 2 millió 800 ezer főt, másrészt a mennyiségi mutatókon felül a munkaerő és a munkaerőpiac minőségének javulását is érdemes lenne célzott gazdaságpolitikai eszközökkel segíteni, hogy javuljon a magyar gazdaság versenyképessége és növekedési potenciálja.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu