Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
A várakozásokat enyhén alulmúlta a decemberi kiskereskedelmi adat. Annak ellenére, hogy a piaci várakozásnál kismértékben gyengébb volt az adat, a decemberi 5,9%-os éves növekedési ütem továbbra is erősnek tekinthető. Mindhárom fő komponens kiskereskedelmi volumene bővült: az élelmiszer csoport 2,1%-kal, a nem-élelmiszer csoport (pl. tartós fogyasztási cikkek) 10,4%-kal, az üzemanyag pedig 4,1%-kal nőtt. Összességében a tavalyi év a kiskereskedelem szempontjából kifejezetten jó volt, hiszen az átlagos növekedés ütem elérte a 4,7%-ot, ami gyakorlatilag megegyezett a 2016-ban látott ütemmel.
Előretekintve úgy látjuk, hogy a kiskereskedelmi forgalom lendülete idén is megmaradhat, becslésünk szerint 4,5% körül alakulhat a tempó, ami alátámasztja azt, hogy idén is fontos motorja lesz a GDP növekedésnek a belső kereslet erősödése. Úgy véljük, hogy a GDP idén 3,5%-kal bővülhet. Mivel folyamatosan javul a belföldi üzleti és fogyasztói bizalom, illetve kifejezetten kedvezőek a globális konjunkturális kilátások, ezért a GDP előrejelzésünket felfelé mutató kockázatok övezik, azaz előfordulhat, hogy 3,5%-nál akár gyorsabb tempót is láthatunk idén.
A magyar monetáris politikát illetően érdemi változásokra nem számítunk 2018 folyamán: várakozásunk szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fenntartja az alacsony kamatkörnyezetet. Nagy Márton, az MNB alelnöke legutóbbi nyilatkozatával megerősítette azt a várakozásunkat, hogy 2019 előtt nem érdemes a kamatok emelkedésére számítani. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az MNB nem tudja tartósan függetleníteni magát a nagy nemzetközi jegybankoktól, azaz sem az amerikai Fed-től, sem az EKB-tól. Ez azt jelenti, ha hirtelen fordul a széljárás a piacokon, akkor az MNB-nek nagyon figyelnie kell nehogy a hullámok elsodorják a magyar gyorsnaszádot. Előrejelzésünk szerint jövőre már megindulhat a magyar bankközi kamatok lassú ütemű fokozatos emelkedése.