Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:

A várakozásunkkal megegyezett a munkanélküliségi ráta 2017 utolsó negyedévében, hiszen 3,8% volt. Így, összességében 4,2% volt átlagosan a munkanélküliségi ráta a 15 74 éves korosztályban tavaly. A munkaerőpiac feszességét jelzi az 59,8%-os foglalkoztatási ráta, valamint a 62,1%-os aktivitási arány is, hiszen mindkettő historikusan csúcson maradt. Úgy véljük, hogy a magyar munkapiac 2017-ben elérte a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság állapotot. Emiatt úgy véljük, hogy idén már csak korlátozott mértékben tud tovább csökkenni a munkanélküliségi ráta, a 2018-ra vonatkozó becslésünk 3,9%. Mivel a magyar gazdaság várhatóan lendületesen bővül tovább idén is, ezért látunk lefelé mutató kockázatokat, azaz a jelenlegi becslésünknél akár alacsonyabb átlagos munkanélküliségi rátát is láthatunk majd az idei év során.

Még nem ismert a 2017-es GDP adat, pontbecslésünk szerint 3,9%-kal nőhetett tavaly a magyar gazdaság. Úgy véljük, hogy a tavaly látott lendület idén is kitarthat és hasonló tempóra lehet képes a hazai konjunktúra, elérheti a 3,5%-ot. A növekedést elsősorban a háztartások felfutóban lévő kereslete, valamint a beruházások támogathatják. Ezzel szemben a nettó export idén is negatív lehet, hiszen a felpörgő belső kereslet erősen import-alapú, ami azt jelenti, hogy az import növekedési ütem meghaladhatja az export bővülését.

További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu