Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző

Változatlanok maradtak a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott kamatok az idei év utolsó kamat-meghatározó Monetáris Tanács-ülésén: a (korábban irányadó kamatként ismert) három hónapos betéti kamat 0,9%, az egynapos betéti kamat pedig -0,15% maradt. A döntés megegyezett a széles értelemben vett piaci konszenzussal.

A közleményben - szintén a vártnak megfelelően - maradt az tanács maradt a már jól megszokott laza hangvételnél, és ismét hangsúlyozták, hogy a 3%-os inflációs cél fenntartható elérését csak 2019 közepére várják. Emellett lényegében összefoglalták az eddig bejelentett nem-konvencionális monetáris politikai lépéseket, a novemberben bejelentett feltétel nélküli IRS programról és a jelzáloglevél vásárlási programról azonban nem derültek ki operatív részletek, ezeket december 22-ig közleményben ígérte az MNB. 

A jegybank üdvözölte a hosszú hozamok mérséklődését, ugyanakkor megjegyezték, hogy a hozamgörbe meredekségét nemzetközi összehasonlításban még mindig magasnak tartják. Véleményünk szerint ezzel a jegybank nyitva hagyta a teret a további nem konvencionális hozamleszorító lépések megtétele előtt.

A fentiek mellett a csütörtökön teljes egészében publikálásra kerülő Inflációs Jelentés főbb előrejelzései is napvilágot láttak. A jegybank nem változtatott inflációs előrejelzésein, 2018-ra 2,5%, 2019-re pedig 2,9%-os éves átlagos inflációt vár. Sőt a jegybank szerint még 2020-ban sem várható érdemi gyorsulás a fogyasztói árak növekedési ütemében, hiszen a 2020-as inflációs előrejelzés is mindössze 3%-os. Ami növekedési kilátásokat illeti, a jegybank javított előrejelzésein, hiszen 2018%-ra 3,9%-os GDP növekedést vár a korábbi 3,7%-kal szemben, míg 2019-ben 3,2%-kal, 2020-ban pedig 2,7%-kal bővülhet a magyar gazdaság.

Összességében a mai ülés kimente megerősíti azon várakozásunkat, miszerint középtávon igen alacsony szinten stabilizálódó a kamatokra és hozamokra kell számítani a magyar gazdaságban. Bár az inflációs kilátások és a jelenleg zajló – döntően belső kereslet által vezérelt - gazdasági fellendülés véleményünk szerint nem feltétlenül indokolja, hogy ennyire laza legyen a monetáris politika, a támogató külső környezet, a laza európai monetáris politika és a magyar fizetési mérleg többlete adhat még teret a jegybanknak. Továbbra sem várjuk tehát a hazai kamatkörnyezet normalizációját 2019-2020 fordulója előtt. 

További információ:
Nyeste Orsolya
+36-1-268-4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu