Nyeste Orsolya, szenior makrogazdasági elemző:
A Központi Statisztikai Hivatal ma reggel tette közzé az előzetes harmadik negyedéves GDP adatokat, melyek szerint a magyar gazdaság 3,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A tényadat picit alacsonyabb lett az előzetesen vártnál, hiszen mind a mi előrejelzésünk, mind a Bloomberg piaci konszenzus 3,7%-os volt. Az igazított adatok szerint az előző negyedévhez képest 0,8%-os volt a növekedés. Az adatok részletes bontása egyelőre nem ismert, a KSH mindössze annyit közölt, hogy a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá az időszakban.
Kedvezőnek mondható, hogy a második negyedéves 3,3%-hoz képest a harmadik negyedévben már gyorsulni tudott a magyar gazdaság növekedésének üteme. Ugyanakkor régiós összehasonlításban nem számít kiemelkedőnek az adat, sőt a régiós növekedési statisztikák összességében inkább azt sugallják, hogy a többi Közép-Kelet Európai ország jobban tud profitálni általános európai fellendülésből. A harmadik negyedévben a román gazdaság éves növekedési üteme 8,8%-ra ugrott, a cseh gazdaság 5%-kal, a lengyel 4,7%-kal erősödött. Egyedül Szlovákiában maradt kissé a várt alatt a növekedés (3,3%).
További információ:
Nyeste Orsolya
+36 1 268 4428
orsolya.nyeste@erstebank.hu