Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
Nem meglepő módon folytatódott a munkaerőpiac feszesedése, azaz javultak a foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatók a május-júliusi időszakban. A munkanélküliségi ráta 4,2%-ra csökkent, a foglalkoztatási arány pedig 59,4%-ra emelkedett. A gazdaságilag aktívak aránya új csúcsot ért el azzal, hogy 62%-ra nőtt. A részletekből kirajzolódik, hogy az elsődleges munkaerőpiac további feszesedésének köszönhető a munkanélküliségi ráta csökkenése, hiszen a közmunkaprogramban résztvevők száma nagyjából 10 ezer fővel kb. 196 ezerre csökkent (206 ezer fő az április-júniusi időszakban), azaz nem az állam által fenntartott programban helyezkedtek el az újonnan foglalkoztatottak.
Véleményünk szerint a nyári és őszi hónapokban is folytatódhat a munkanélküliségi ráta fokozatos csökkenése. A folyamatot két tényező határozhatja meg: a magyar gazdaság általános fellendülése, illetve az idénymunkák megjelenése. Az év egészére továbbra is 4,2%-os átlagos munkanélküliségi rátát prognosztizálunk. A feszes munkaerőpiac segíthet a reálbér növekedési ütem fenntartásában, ami a GDP növekedési ütemet erősítheti a növekvő keresleten keresztül, valamint idővel az inflációs folyamatokat is érdemben felgyorsíthatja.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu