Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:

A várakozásokkal összhangban gyorsult a februári inflációs mutató Magyarországon. A januárban látott 2,3%-os ráta februárra 2,9%-ra gyorsult, megközelítve a Magyar Nemzeti Bank 3%-os inflációs célját. A maginflációs mutató csupán enyhén gyorsult, 1,8%-ra emelkedett februárban. Ez a mutató is azt támasztja alá, hogy elsősorban az üzemanyagárak bázishatásának köszönhetően emelkedett az inflációs főmutató. A részletekből látszik, hogy egy év alatt az élelmiszerek 1,9%-kal drágultak, a szeszes italok és dohányáruk 2,8%-kal, a ruházat 0,6%-kal, a szolgáltatások pedig 1,5%-kal.

Úgy véljük, hogy márciusban érheti el az idei csúcsát az inflációs ráta, majd pedig áprilistól mérséklődhet a pénzromlás üteme, azonban egész évben 2% felett maradhat. Átlagosan idén elérheti a 2,5%-ot az infláció, melyet egy gyorsuló maginfláció kísérhet. Előrejelzésünk szerint a jövő év első felében láthatjuk majd, hogy az infláció stabilan eléri a 3%-ot, amely a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Jövőre 3,5% körül alakulhat az infláció.

Annak ellenére, hogy gyorsul az infláció, a Monetáris Tanács valószínűleg nem fog kamatemeléssel reagálni, hiszen az MT tagok általában amellett érvelnek, hogy a negatív reálkamatok segíthetik a magyar konjunktúrát. Így sem idén, sem pedig jövőre nem számítunk a 0,9%-os alapkamat megváltoztatására. A tőkepiacokon a határidős kamat-megállapodások azt a várakozást tükrözik, hogy hamaron elkezdődhet a forintkamatok emelkedése. Emiatt azt várjuk, hogy a márciusi kamatdöntés alkalmával olyan közleményt ad ki a Monetáris Tanács, amely megerősíti az alacsony kamatok melletti hosszú távú elköteleződését.

További információ:

Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu