Tízmilliárdok érkezhetnek haza külföldi bankszámlákról annak a nagyon vonzó adóamnesztia-lehetőségnek a hatására, amelyet mostantól június végéig lehet igénybe venni. Az ehhez szükséges számlát csak a NAV által kijelölt pénzintézetnél lehet megnyitni. Az Erste Bank engedélyt kapott erre, és már kész az ilyen számlák megnyitására.
A korábbiaknál kedvezőbb jövedelem-hazahozatal lehetősége nyílik meg a napokban a pénzüket ma még külföldi bankszámlán tartók számára. Az új jogszabály alapján a 2016. június 30-ig megszerzett jövedelmeket 10 százalék személyi jövedelemadó, valamint önellenőrzési pótlék fejében legalizálhatják a magánszemélyek. Ennek az a feltétele, hogy a pénzt haza kell hozni, és magyarországi bankszámlán kell elhelyezni. A kedvezmény a kamatból, értékpapír-kölcsönzésből, csereügyletből, osztalékból, árfolyamnyereségből, ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem, illetve vállalkozásból kivont és egyéb jövedelem esetében vehető igénybe.
Gyorsan kell dönteni és cselekedni az érintetteknek, mert a lehetőséggel csak 2017. június 30-ig lehet élni – hívja fel a figyelmet Kállay András, az Erste Bank Hungary Private Banking területének igazgatója. Eddig a határidőig kell kifejezetten erre a célra szolgáló számlát nyitni, és erre eddig az időpontig meg is kell érkeznie a pénznek. Aki ezt elmulasztja, elesik a lehetőségtől.
Ilyen számlát csak annál a pénzintézetnél lehet nyitni, amelyet erre kijelölt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Erről február 15-éig határozott a NAV, amelynek döntése értelmében az Erste Bank lehetőséget kapott az ilyen számlák nyitására. Az adó befizetését és levonását a bank végzi.
Kállay András arra számít, hogy a ma még külföldi számlákon lévő vagyonok látható része, akár több tízmilliárd forint is hazavándorolhat e kedvező lehetőségre. A repatriálásnak lökést adhat az is, hogy a jövedelmüket eddig külföldre vivőknek mind több bürokratikus akadályra kell felkészülniük, ráadásul hamarosan a NAV hozzáfér majd a magyar adózók külföldi számlaadataihoz a legtöbb nagy pénzügyi központ esetében.
Az igazgató szerint a vagyonok hazahozatalát az is segíti, hogy hazánkban ma már olyan privátbanki szolgáltatásokat és kiszolgálását kaphatnak az érintett ügyfelek, amelyet például Svájcban megszoktak, csak ehhez sokkal olcsóbban juthatnak hozzá.
Az Ersténél már elérhető az a speciális számlaszolgáltatás, amelyet kifejezetten ennek az adókedvezményre hoztak létre. Az ügyfelek számára fontos, hogy a törvény értelmében a magánszemélyre vonatkozóan semmilyen adatszolgáltatást nem teljesít a hitelintézet a fenti eljárással kapcsolatban. A hitelintézetnek az általa megállapított adó- és pótlékkötelezettség mértékéről igazolást kell kiállítania, amely bizonyítja, hogy a magánszemély jogszerűen teljesítette adókötelezettségét.
Az Erste a Citibank privátbanki ügyfeleinek átvételével tovább erősödött a privátbanki területen, az egyik legnagyobb szolgáltatóként az általa kezelt vagyon jelenleg már csaknem 400 milliárd forint.