Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:

A Központi Statisztikai Hivatal mérése szerint novemberre 4,5%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta. Az előző havi értékhez képest 0,2 százalékponttal, egy év alatt pedig 1,7 százalékponttal mérséklődött a mutató a 15-74 év közötti korosztályban. Az elemzői várakozásokkal egyetértve, mi is az előző havi 4,7%-os munkanélküliségi ráta változatlanságát jeleztük előre, arra számítva, hogy az idénymunkák kifutásával átmenetileg megtorpanhat a munkanélküliség további csökkenése. Az aktivitási ráta változatlan volt, az előző hónapban mért 61,6%-on maradt. A közmunkások száma az előző hónaphoz képest nem változott, 220 ezer fő körül stabilizálódott a programban résztvevők száma.

Úgy véljük, hogy a munkanélküliségi ráta csökkenésének üteme lassulhat az elkövetkezendő hónapokban, hiszen a magyar gazdaság megközelítette a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság szintjét.Úgy véljük, hogy a 2016-ban látott 5,1%-os átlagos munkanélküliségi rátát követően (általunk becsült érték, a decemberi tényadat még nem ismert), idén újabb mélypontra csökkenhet a mutató, átlagosan 4,3% lehet. Azonban fontosnak tartjuk hozzátenni, hogy a magyar gazdaság jelentős munkaerőtartalékkal rendelkezik, hiszen a 208 ezer főnyi munkanélküli, valamint a közmunkaprogramban részt vevő 221 ezer fő mellett továbbra is rendkívül sok inaktív van, akik nem jelennek meg a munkaerőpiacon egyáltalán. Az ő számuk 2,9 millió fő körül van a 15-74 év közötti népesség körében.

Véleményünk szerint ahhoz, hogy ezek az emberek megjelenhessenek a munkaerőpiacon és munkát vállalhassanak, hosszú-távú gazdaságpolitikai válaszra lenne szükség.Az idei évre vonatkozó GDP növekedési előrejelzésünk 3,4%, amit elsősorban a háztartások erősödő fogyasztása, másodsorban pedig az EU források felhasználásnak köszönhető beruházási aktivitás újbóli felfutása hajthat.

További információ:

Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu