Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:  

Az augusztusban és szeptemberben látott stagnálást követően, októberben újra csökkent a munkanélküliségi ráta és így elérte a 4,7%-ot. A szeptemberben mérthez képest 0,2 százalékponttal, az egy évvel korábban látottakhoz viszonyítva pedig 1,7 százalékponttal csökkent a mutató. Érdemes azt is megemlíteni, hogy amellett, hogy a ráta ilyen nagymértékben csökkent, az aktivitási ráta emelkedett és elérte a 61,6%-ot, ami új csúcs. A közmunkaprogramban résztvevők, illetve a külföldön munkát vállalók száma érdemben nem változott, így vélhetően az ún. elsődleges munkaerőpiac szívhatta fel a munkanélkülieket.

Azt látjuk, hogy a munkaerőpiac még feszesebbé válhat jövőre, az átlagos munkanélküliségi ráta 5% alatt maradhat. Idén átlagosan a munkanélküliségi ráta 5,2% lehet, jövőre pedig átlagosan 4,5% körül alakulhat, ha folytatódik az idén látott tempó. Azonban nagy kérdés, hogy a gazdaság miként tud alkalmazkodni a bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum emeléshez, így az előrejelzési bizonytalanság megnőtt a 2017-es évre vonatkozóan. 

További információ: 

Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu