Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
A várakozásainknak megfelelően 0,9%-on változatlanul hagyta az alapkamatot a Monetáris Tanács. A döntés nem volt meglepő, hiszen az MT júniusban sem változtatott már az irányadó rátán, a döntést követően kiadott közleményében pedig hangsúlyozta, hogy az alapkamatot hosszú távon kívánja ezen a szinten tartani. A piacot sem lepte meg a döntés, az euró/forint árfolyam 313-nál várta a bejelentést, és azt követően sem mozdult el ettől a szinttől.
A két héttel ezelőtt bejelentett intézkedés, azaz a három hónapos betétre bevezett mennyiségi korlátozás is azt sugallta, hogy a Tanács a jövőben kisebb figyelmet kíván fordítani az alapkamat szintjére, és a gazdaságban uralkodó pénzügyi kondíciókat inkább már a jegybanki betétbe elhelyezhető likviditás mértékén keresztül kívánja majd befolyásolni. A rendszer működését a gyakorlatban még nem ismerjük, hiszen majd csak októbertől lép életbe ténylegesen a korlátozás.
Alapesetben sem idén, sem pedig jövőre nem várunk kamatváltoztatást az MNB-től. Úgy véljük, hogy lefelé mutató kockázatok övezik az előrejelzésünket, hiszen az MNB a külső eseményekre reagálhat az alapkamat csökkentésével. Ilyen esemény lehet, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed még tovább késlelteti a következő kamatemelés időpontját, valamint az is, ha az Európai Központi Bank újra kamatot csökkent, valamint az eszközvásárlási programját meghosszabbítja és kibővíti.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu