Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:
Meglepetés, hogy 0,2%-ra gyorsult az éves inflációs ráta áprilisban, hiszen negatív előjelű inflációs rátát vártunk. A tényadat és a becslésünk közötti különbséget elsősorban az okozta, hogy az üzemanyagárak a vártnál markánsabb ütemben drágultak, hó/hó alapon 4,3%-os áremelkedést láthattunk. Azonban éves összevetésben még mindig több mint 10%-kal alacsonyabbak voltak az üzemanyagárak idén áprilisban a tavaly látottakhoz képest. A maginflációs mutató 1,3%-ról 1,4%-ra gyorsult, ami azt jelzi, hogy a fő inflációs ráta felpattanását elsősorban az üzemanyag áremelkedés okozta, csupán kisebb részben járultak hozzá egyéb tételek, mint például a feldolgozott élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek vagy a szolgáltatások.
Egy év alatt 0,9%-kal drágultak az élelmiszerek, amelyen belül a zöldség, gyümölcs és burgonya ára együttesen 10%-ot meghaladó mértékben emelkedett. A szeszes italok esetében 0,4%-os, a dohányáruknál pedig 4,4%-os drágulást láthattunk. Folytatódott a tavaly április óta tartó drágulás a tartós fogyasztási cikkek körében is, a szolgáltatások esetében pedig gyorsulást láthattunk az áremelkedés ütemében.
A következő hónapokban még láthatunk negatív előjelű inflációt, azonban a nyár végén kiemelkedhet a negatív tartományból az infláció és ősszel már szemmel láthatóan gyorsulhat. Összességében arra számítunk, hogy idén még alacsonyan maradhat az inflációs ráta, előrejelzésünk szerint idén átlagosan 0,5%-kal emelkedhetnek a fogyasztói árak, jövőre pedig átlagosan 2% lehet az inflációs ráta. Továbbra is bizonytalanságot jelent majd az üzemanyagárak változása, illetve a folyamatosan erősödő belső kereslet további felfelé mutató kockázatot jelent az inflációs rátára.
További információ:
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu