Ürmössy Gergely, vezető makrogazdasági elemző:

Idén második alkalommal tartotta kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A februári ülés alkalmával ismét változatlan szinten, 1,35%-on hagyta a jegybanki alapkamatot az MT. Így tavaly augusztus óta változatlan szinten van az irányadó ráta. A döntés megfelelt a várakozásunknak. Az MT korábbi kommunikációja szerint a következő két évben nem kell változtatni az alapkamaton, hogy teljesüljön az MNB inflációs célja. A várakozásunk szerint 2017 végéig nem változik az alapkamat, egyik irányba sem.

Az MT nincs lépéskényszerben kamatemeléssel, hiszen nem valószínű, hogy teljesüljön az MNB 3%-os inflációs célja 2018 előtt. Azonban érdemes azt is megemlíteni, hogy nem tökéletesen adottak a körülmények egy újabb kamatcsökkentési ciklus megnyitásához, hiszen hiába uralkodik nyomott inflációs környezet Magyarországon, a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon uralkodó hangulat kifejezetten rossz volt januárban és februárban.

Fontos lesz, hogy márciusban miként dönt az Európai Központi Bank, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Jelenleg annak látjuk a legnagyobb esélyét, hogy az EKB kamatot csökkent márciusban, míg a Fed márciusról júniusra halasztja a következő kamatemelés időpontját. Ezeknek a következménye lehet, hogy a nemzetközi befektetői hangulat érdemben javul, támogatóvá válik. Ebben az esetben elképzelhető, hogy az MNB megfontolja újabb kamatvágások lehetőségét, azonban erre legkorábban a második negyedév végén, azaz májusban-júniusban kerülhet sor.

További információ:

Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu