Két kaposvári étterem ügyvezető igazgatója Limbek Csaba, aki a 25 éves tapasztalatát használta fel a válságkezelésre. Élt a fizetési moratórium nyújtotta segítséggel, ám amikor úgy látta, alkalmazkodni tudtak az új helyzethez, folytatta Erste Power Business Hitele törlesztését, valamint igénybe vette a Széchenyi Folyószámlahitelt is. Cikkünkben az elmúlt hónapok tapasztalatáról mesélt.
Egy rendezvényekből is profitáló, gourmet étterem, a Corner és egy olasz stílusú trattoria, a Trattoria la Prima ügyvezető igazgatója Kaposváron Limbek Csaba, aki előbbi vendéglátóhelyét ideiglenesen bezárta tavaly márciusban. A koronavírus-válság őt is új helyzet elé állította, amelyet meg kellett oldania. Másik éttermével átálltak a kiszállításra, a felszolgálók kiszállítók lettek, a pultban dolgozó munkatársak pedig diszpécserek.
A válság filozófiája
„Az első hullámban 6 hét után kinyithattuk az éttermeket, ám a Cornert továbbra is zárva tartottuk. Meg kellett várnom, mit mutat a matek” – mesélte Limbek Csaba, aki az említett vendéglátóhelyet még most is zárva tartja. Mint mondta, ott nem lett volna érdemes átállni a kiszállításra, és rendezvényeket sem tarthat. „Egy ideig úgy tűnt, hogy szeptembertől már újra tarthatunk rendezvényeket, ám amikor kiderült, hogy érkezik a második hullám, nem volt kérdés, hogy zárva maradunk. Szerencsére, a bérleti díjnál is meg tudtunk állapodni egy kedvezőbb összegre” – folytatta az ügyvezető igazgató.
Mint mondta: ez az időszak nagy pénzügyi tervezést igényel, melyhez minden tapasztalatát fel kell használnia. Jelenleg a másik étteremre koncentrál. „A kiszállítás forgalma megnőtt, hiszen akik eddig beültek az étterembe, most megrendelik a fogásokat. Megfelelő marketinggel, jó ajánlatokkal tudjuk tartani a forgalmat” – tudtuk meg Limbek Csabától.
A fizetési moratórium, mint segítség
A válság kezdetekor egy 20 millió forintos Erste Power Business Folyószámlahitele és egy 15 millió forintos Erste Power Business eseti hitele volt, melyekre igénybe vette a fizetési moratóriumot. Novemberben igényelt 60 millió forintos Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt, mellyel kiváltotta korábbi folyószámlahitelét, majd eseti hitelével is kilépett a fizetési moratóriumból, folytatta a törlesztést.
„A Power Business Folyószámlahitel egy állandóan mozgásban lévő dologként működött különböző kiadások fedezésére. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel is hasonló a helyzet. Jó tudni, hogy van egy keret, amihez nyúlhatok, ha szükség van rá. Például, ha valami meghibásodik, vagy nagyobb kiadás merül fel” – mondta Limbek Csaba. Hozzátette: ezzel a hitelkerettel nem az a célja, hogy most nagyobb beruházásokat kezdjen, hosszú távra tervezzen, inkább egy biztonsági hálóként működik, ha esetleg a piaci mozgás nem úgy alakulna, ahogy tervezte.
„Az emberek és a vállalkozások fellélegezhettek, amikor megérkezett a fizetési moratórium. Nekem is könnyebbség volt a kezdeti időszakban, ám amikor láttam, hogy a vállalkozásom termel annyit, hogy megoldhatom a hiteltörlesztést, kiléptem a moratóriumból. Nem szerettem volna az időt húzni. Ha van rá lehetőségem, hogy törlesszem, akkor megteszem” – emlékezett vissza az ügyvezető igazgató.
„Ha bármilyen forgalomkiesés lenne, vagy kedvezőtlenül alakul a helyzet, a Széchenyi Kártya hitelkerettel át tudjuk hidalni ezt az időszakot. Hiszek abban, hogy pár hónapon belül visszakerülhetünk a normális kerékvágásba” – fogalmazott Limbek Csaba.
Kíváncsi a fizetési moratóriummal kapcsolatos tudnivalókra? Kattintson!