Évente összesen akár 280 ezer forint adókedvezmény is igénybe vehető általuk
Az idei év első kilenc hónapjában 33 százalékkal többen csatlakoztak az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztárhoz, mint 2014-ben összesen, a befizetett tagdíjak mértéke pedig 22 százalékkal nőtt idén január és szeptember között a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A nyugdíjcélú megtakarítások népszerűsödése a szakértők szerint annak köszönhető, hogy egyre többen ismerik fel az öngondoskodás szükségességét, illetve ismerik meg a jelentős adókedvezményekkel bíró öngondoskodási formákat.
2015. december 1. Jelentősen nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások népszerűsége az idén – számol be saját tapasztalatai alapján az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár, amely tagja a 2014. novemberben indított Erste Nyugdíjprogramnak. Az év első kilenc hónapjában 33 százalékkal többen csatlakoztak a nyugdíjpénztárhoz, mint 2014-ben összesen, a befizetett tagdíjak mértéke ugyanebben a periódusban pedig 22 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
„Egyértelműen látszik, hogy a lakosság körében egyre többeket foglalkoztat a leendő nyugdíjuk kérdése, mind többen ismerik fel az öngondoskodás szükségességét, az állami nyugdíjuk kiegészítésének fontosságát” – mondja Mohr Lajos, az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. Ez megítélése szerint mindenképpen pozitív tendencia, hiszen a jövőben az állami nyugdíjrendszer kifizetési lehetőségei korlátozottabbak lesznek, így egyre nagyobb szükség van arra, hogy az emberek éljenek a különböző nyugdíjcélú megtakarítási lehetőségekkel.
Kiszámolható a várható nyugdíjunk
Aki meg szeretné tudni, hogy mire számíthat a nyugdíjas éveiben, az Erste Bank Nyugdíjprogramján található kalkulátor segítségével könnyedén kiszámolhatja, mekkora lesz valószínűsíthetően a nyugdíja. A kalkulátor az életkor, a havi nettó bér és az egyéb jövedelmek alapján becsüli meg a nyugdíj várható összegét. Az Erste Bank fiókjaiban emellett tíz perc alatt kiszámolható az is, hogy mekkora összeget kell félretenni havonta ahhoz, hogy a jelenlegi életszínvonalunkat idős korunkra is fenn tudjuk tartani.
„Míg jelenleg körülbelül két aktív járulékfizetőre jut egy nyugdíjas, ez az arány a jövőben jelentősen romlani fog, 20-30 év múlva így egy dolgozó „tart” majd el két nyugdíjast” – mondja Mohr Lajos. Pénzre lefordítva ez azt jelenti, hogy amíg a ma nyugdíjba vonulók az átlagjövedelmük 80-90 százalékát kapják nyugdíjként, addig 20-30 év múlva ez az arány valószínűleg már csak 40-50 százalék lehet. Hozzátette: szerencsére számtalan olyan kedvező pénzügyi konstrukció áll az emberek rendelkezésére, amellyel a leendő állami nyugdíjuk kiegészítésére takarékoskodhatnak, ezeket pedig jelentős adókedvezmény formájában az állam is támogatja.
Az egyik legnépszerűbb ilyen megoldás az önkéntes nyugdíjpénztár, köszönhetően többek között annak, hogy a befizetések után 20 százalékos adókedvezmény jár, amely elérheti az évi akár 150 ezer forintot is. Az önkéntes nyugdíjpénztár népszerűsége az adómentesen elérhető magas hozamnak és az alacsony költségeknek is köszönhető. A 2014 novemberében indult Erste Nyugdíjprogram az önkéntes nyugdíjpénztár mellett további kedvező öngondoskodási lehetőségeket is kínál az ügyfeleknek.
A program keretében elérhető a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) is, amelynek adókedvezménye szintén a befizetés 20 százaléka, maximum 100 ezer forint évente (a 2020. előtt nyugdíjba vonulók esetében maximum 130 ezer forint), illetve a nyugdíjbiztosítás is, amelynek adókedvezménye szintén 20 százalék, maximum 130 ezer forint. Amennyiben valaki mindhárom adókedvezményt igénybe kívánja venni, az adókedvezmény mértéke összevontan nem haladhatja meg a 280 ezer forintot évente.