Barczel Vivien és Ürmössy Gergely: A júliusi inflációs adat újra lassulást mutatott, hiszen az egy hónappal korábbi 0,6%-ról 0,4%-ra esett a pénzromlás üteme. Az inflációs ráta elmozdulásának iránya megegyezett a várakozásunkkal, azonban az üteme meghaladta azt, hiszen a tapasztalt 0,2 százalékpontos esés felével számoltunk a júliusi hónapra.
A lassuló inflációs ráta elsősorban szezonális hatásoknak köszönhető, hiszen havi összevetésben az élelmiszerek, illetve a ruházati cikkek ára csökkent. A júliusban a benzinkutakon látott üzemanyagár csökkenés egyelőre még nem tükröződik a Statisztikai Hivatal által gyűjtött adatokban, így a hatás először valószínűleg az augusztusi adatokban jelenhet meg.
Idén átlagosan 0,3%-os inflációs rátára számítunk, amit érdemben tud befolyásolni az olaj világpiaci árának alakulása. Ha a fekete arany ára érdemben csökken és tartósan nyomott szinten marad, ezzel magával rántva a hazai üzemanyagárakat, akkor nem elképzelhetetlen, hogy újra negatív előjelű inflációs számokat látunk.
A kedvező inflációs kilátások várhatóan nem fogják az MNB-t újabb kamatvágásokra sarkallni, hiszen a júliusi kamatdöntés alkalmával egyértelműen kimondta a Monetáris Tanács, hogy az 1,35%-os kamatszint összhangban a jegybank inflációs céljával. Mindezek mellett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közelgő kamatemelése is óvatosságra inti a magyar döntéshozókat, hiszen ha a Janet Yellen által vezetett testület kamatemelés mellett teszi le a voksát, akkor az rányomhatja a bélyegét a nemzetközi befektetői hangulatra és gyengítőleg hathat olyan feltörekvő piaci devizákra, mint például a forint vagy a lengyel zloty.
További információ:
Barczel Vivien
+36-1-373-2026
vivien.barczel@erstebank.hu
Ürmössy Gergely
+36-1-373-2830
gergely.urmossy@erstebank.hu