KÖZEL 660 MILLIÁRD FORINT UNIÓS FORRÁS A KKV-KNAK

Több ezer milliárd forint uniós forrás áll a magyar gazdaság rendelkezésére 2020-ig, ezen belül a százmilliárdokhoz jutó kkv-szektor lehet a gazdasági fejlődés egyik alappillére. A növekedésben a bankok a hitelezésen keresztül tudnak szerepet vállalni. Az Erste Bank 2014 első félévében 10 milliárd forintos nagyságrendben helyezett ki hitelt a kkv-knak, amelyeknek vissza nem térítendő forráshoz jutását dedikált EU Irodával is segíti a bank.

A legfrissebb adatok szerint az első negyedévben 3,5 százalékkal növekedett a GDP, ami egyértelmű jele annak, hogy a gazdaságban megkezdődött a fellendülés. A további fejlődésben pedig főszerepet kapnak a kis- és középvállalkozások, amelyek bővülése és innovációi kulcsfontosságúak lesznek, ahogy az európai uniós források hatékony felhasználása is hozzájárulhat a növekedéshez..

Az Erste Bank kis- és középvállalati üzletágának képviselői a korábbi évekhez hasonlóan idén május-júniusban is egy országos roadshow keretében hét városban, közel 400 ügyféllel találkoztak személyesen. A bank a kkv-k számára leginkább aktuális kérdésekről tájékoztatta a részvevőket: a 2014-2020 közötti költségvetési időszakban elérhető uniós források mellett az új PTK változásainak vállalatokra gyakorolt hatásáról is bővebb információt kaphattak a jelenlévők. Az Erste Bank számára a tanácsadói partnerség ugyanis éppolyan fontos, mint a pénzügyi.

Kálmán László, az Erste Bank kis- és középvállalati igazgatója a bank kkv roadshow-ján tartott előadásában kiemelte: „ma már tény, amire a múlt évben még csak számítani lehetett: túl van az irányváltáson a magyar gazdaság és megkezdődött a fellendülés”. Az igazgató szerint a beruházások növekedése a hitelkereslet növekedéséhez vezethet mind a lakossági, mind a vállalati hitelpiacon. „A vállalati piacon kulcsfontosságú szerepet kapnak a kis- és középvállalkozások, amelyek az uniós források és a hitelek segítségével látványos növekedést érhetnek el, ezáltal fokozottabban járulhatnak hozzá a fejlődéshez. Egyszerű példával élve, nagyon sok kis motor hajtja majd a magyar gazdaságot” - fogalmazott Kálmán László. Hozzátette: ebben a folyamatban az Erste Bank is szerepet vállal. A bank célja, hogy a kkv-k hitelpiacán a négy legnagyobb szereplő közé kerüljön, elsősorban az agrárfinanszírozásra, az exportőrökre és azok beszállítóira koncentrál, és ezzel párhuzamosan a hitelezési folyamatokat is jelentősen felgyorsítja.

Az Erste Bank dedikált EU Irodával is segíti a vállalkozásokat abban, hogy elérjék és felhasználhassák az uniós forrásokat, valamint megtalálják a lehető legjobb és személyre szabott megoldásokat. Trombitás Zoltán, az Erste Bank EU Irodájának vezetője elmondta: érdemes pályázni, hiszen hatalmas összegekről van szó, a legnagyobb rész pedig a kkv-knak jut, az egyik cél ugyanis kifejezetten a kkv-k versenyképességének fejlesztése. Csak a gazdaságfejlesztési és innovációs kalapban 2668 milliárd forint elköltendő pénz áll rendelkezésre. A 2014 és 2020 közötti időszakban a kkv-k technológiai fejlesztésre közel 660 milliárd forint uniós forráshoz juthatnak. Trombitás Zoltán hangsúlyozta: az uniós források előnye, hogy számos különböző célra igénybe vehetők, többek között új eszközök, gépek berendezések vásárlására, üzleti infrastruktúra fejlesztésére, telephely korszerűsítésére vagy energiahatékonyság-növelését célzó beruházások támogatására.

Az Erste Bank közreműködésével a jegybank növekedési hitelprogramja, és az Eximbank exporthitel programja is elérhető a különböző hitel-, faktoring- és lízing termékeken keresztül. Emellett bankgarancia biztosításával nyújt segítséget a bank az uniós forrásra pályázó vállalkozásoknak.