30 MILLIÁRD FORINT FÖLÖTT A DISZKRECIONÁLIS PORTFOLIÓKEZELÉS ÁLLOMÁNYA
250 milliárd forintot tett ki 2014 első negyedévének végén az Erste Bank Private Banking üzletágának kezelt vagyona, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2013 első negyedévéhez képest. Ezzel párhuzamosan az átlagos ügyfélvagyon 93 millió forintról 114 millió forintra emelkedett. Az üzletág a jövőben is növekedésre számít, mivel a tartósan alacsony kamatkörnyezet miatt még vonzóbb alternatívát nyújt a befektetőknek a privátbanki szolgáltatás. A növekedés másik motorja emellett a külföldről hazatérő pénzek lehetnek.
A piaci átlagot meghaladó eredményeket ért el egy év alatt az Erste Bank Private Banking üzletága.Kállay András, az Erste Private Banking igazgatója az eredményeket ismertetve elmondta: idén március végén 250 milliárd forintos vagyont kezeltek, ami 19 százalékkal haladja meg a 2013. márciusi értéket. A 2250 fős ügyfélszám változatlan maradt, ugyanakkor az egy ügyfélre jutó átlagos vagyon 114 millió forintra emelkedett, ami 21 millió forinttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az állomány már több mint 95 százaléka befektetési eszközökben található, a betétek szintje a mindenkori minimumon van.
Az Erste a magyar privátbanki piac élmezőnyében foglal helyet, kezelt vagyon alapján a negyedik legnagyobb szereplőnek számít, fogalmazott Kállay András, aki kiemelte, hogy az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások között egyre népszerűbb a diszkrecionális portfoliókezelés. A hazánkban jelenleg még alacsony penetrációjú szolgáltatásban található már az állomány több mint 12 százaléka, 30 milliárd forint. A diszkrecionális portfoliókezelés egyszerre biztosítja az ügyfelek vagyonának optimális befektetését a különböző eszközkategóriák és régiók között, illetve a rövid távú piaci mozgásokban rejlő lehetőségek kihasználását.
Az Erste privátbanki üzletágánál is elérhető az 5 millió forinttal elindítható Stabilitás Megtakarítási Számla, amelynek lényege, hogy a számlán elhelyezett összeg – függetlenül attól, hogy a jövedelem korábbi megszerzéséhez kapcsolódóan az adót megfizették-e – a befizetés időpontjában megszerzett, belföldről származó legális jövedelemnek minősül. Az SMSz konstrukció bevezetése és a tradicionális off-shore banki központokra nehezedő nyomás eredőjeként komoly külföldről érkező vagyontranszferek várhatók a következő időszakban.
Kállay András szerint a gazdasági élénkülés megkezdődött, és a jövőben várható fejlődés, valamint a tartósan alacsony kamatkörnyezet miatt növekedhet a lakosság megtakarítási kedve, és ez a privátbanki üzletág bővülésére is jó hatással lehet.
Az üzletág-igazgató jelezte, hogy az Erste Private Banking a társadalmi felelősségvállalást is fontosnak tartja, ennek keretében támogatja például a Magyar Dragon Szövetséget, valamint elkötelezett híve a kortárs művészetnek. Az Erste Private Banking központjában évente 2-3 alkalommal cserélődnek a Magyar Kortárs Galériák Egyesületétől kapott kortárs műalkotások.