Budapest, 2013. november 29. – Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 12 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el.
A GVH döntésével szemben az Erste Bank Hungary Zrt. továbbra is fenntartja eddigi álláspontját, és hangsúlyozza: a végtörlesztés kapcsán nem hangolta össze a stratégiáját a többi érintett bankkal, nem osztott meg üzleti titkokat, és a végtörlesztés korlátozására semmilyen átfogó tervben nem állapodott meg sem vezérigazgatói, sem alacsonyabb szinten. Az Erste Bank Hungary Zrt. nem ért egyet a GVH döntésével.
Az Erste Bank a végtörlesztés során mindent megtett annak érdekében, hogy az arra jogosult ügyfeleinek devizahitelüket kiváltó forinthitelt tudjon biztosítani. A bank a rendelkezésére álló kapacitások teljes kihasználásával biztosította az érdeklődő ügyfelek számára a hitelkiváltás lehetőségét.
Az eljárás során bizonyításra került, hogy az egyes bankok teljesen eltérő stratégiát folytattak a végtörlesztés során, ezt a GVH egyáltalán nem vette figyelembe döntésénél.
Az Erste Bank Hungary Zrt. a GVH határozatának felülvizsgálatát kezdeményezi, mivel a döntést megalapozatlannak tartja.