INDUL A KEBA ÉS AZ ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. KÖZÖS VETÉLKEDŐJE
Budapest, 2012. október 26. – Tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) középiskolás diákoknak szóló értékpapír-piaci versenyét. Az országos vetA versenyzők az Erste Befektetési Zrt. által felajánlott szakmai gyakorlat és a KEBA 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyama mellett idén BlackBerry® Bold™ 9790-es okostelefonokat nyerhetnek a Research In Motion® felajánlása révén. Emellett táblagépek, pendrive-ok, illetve szakkönyvek várják a versenyzőket, sőt, a versenyben legaktívabb iskolák és azok felkészítő tanárai is díjakat kapnak.
A KEBA versenye az utóbbi években több újszerű megoldással bővült. Az általános pénzügyi ismeretekkel, értékpapírokkal és a tőzsdével kapcsolatos elméleti (és persze gyakorlati) tudás elsajátítását képregényszerű e-bookok segítik, majd a diákoknak interaktív számítógépes szimulációkban kell helytállniuk: azaz a cél a játszva tanulás elősegítése. Emellett természetesen a klasszikus tőzsdejáték is része a versenynek: a háromfős csapatok az Erste Trader demó felületéhez hasonló platformon versenghetnek egymással, hogy a selejtezőből továbbjutva harcba szállhassanak a fődíjak valamelyikéért.
A versenyzők az Erste Befektetési Zrt. által felajánlott szakmai gyakorlat és a KEBA 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyama mellett idén BlackBerry® Bold™ 9790-es okostelefonokat nyerhetnek a Research In Motion® felajánlása révén. Emellett táblagépek, pendrive-ok, illetve szakkönyvek várják a versenyzőket, sőt, a versenyben legaktívabb iskolák és azok felkészítő tanárai is díjakat kapnak.
Martin Hajdu György a KEBA kuratórium elnöke a versennyel kapcsolatban elmondta: az alapítvány, és így a verseny egyik legfontosabb célja - összhangban az új Nemzeti Alaptantervben (NAT) is megfogalmazott célokkal - a középiskolai diákság gazdasági, pénzügyi és tőzsdei ismereteinek megalapozása és bővítése.
Cselovszki Róbert, a játékhoz a kereskedési platformot biztosító Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: az Erste Befektetési Zrt. a hazai befektetési piac meghatározó szereplőjeként fontos feladatának és kötelességének érzi, hogy támogasson minden olyan kezdeményezést, amely a hazai pénzügyi kultúra és a jövő tudatos magánbefektetői szférájának kialakításához hozzájárul.
Tavaly több mint 400 csapat (összesen közel 1300 diák) nevezett az ország minden tájáról és a határon túli magyar területekről is, idén 2012. október 28-ig még lehet jelentkezni.