Budapest, 2012. március 26. – Erste Nyíltvégű Tartós Árfolyamvédett Kötvény Alap néven vezet be forint alapú és elszámolású új befektetési alapot az Erste Alapkezelő Zrt. A nyilvános, nyíltvégű, határozott futamidejű alap lejáratkori minimum árfolyamának segítségével napi szinten kiszámítható a futamidő végéig elérhető minimum hozam nagysága.
Varga Zalán, az Erste Alapkezelő Zrt. értékesítési igazgatója az új alap indításával kapcsolatban elmondta: az Erste Tartós Árfolyamvédett Alap fontos sajátossága a biztonság, hiszen a portfolió főbb gerincét államilag garantált kötvények jelentik. Az új alap ugyanakkor kiszámíthatóságot is jelent, mivel az alap saját tőkéjét kizárólag fix kamatozású eszközökbe fekteti, a 2014. szeptember 30-i lejáratkor pedig az 1 forint induló árfolyamú jegyekre minimum 1,2254 forintos fizetési ígéretet kínál.
Az Erste Nyíltvégű Tartós Árfolyamvédett Alap segítségével az ügyfelek optimalizálni tudják kamatadó fizetési kötelezettségeiket, hiszen az alap Tartós Befektetési Számlára (TBSZ) és Nyugdíj-előtakarékossági Számlára (NYESZ-R) is vásárolható.
Varga Zalán kiemelte: a befektetési alapok népszerűsége folyamatosan növekszik a lakosság körében, és a hosszabb távú megtakarítások előtérbe kerülésével ezeknek az instrumentumoknak a további térnyerése várható a megtakarításokon belül.
Az Erste Alapkezelő Zrt. az utóbbi években sikeres üzleti stratégiájának köszönhetően rendkívül dinamikusan növekedett: a befektetési alapokban kezelt közel 411 milliárd forintos vagyonával, valamint a nyilvános alapok piacán meglévő 14,2 százalékos részesedésével meghatározó szereplője a hazai piacnak.