„A KÉSZPÉNZ A KIRÁLY”, DE NÉGYBŐL HÁROM FIATALNAK VAN BANKJA.

Budapest, 2013. augusztus 27. – A fiatalok többsége rendszeresen bankol, és átlagosan havi 49 ezer forint költőpénzzel rendelkezik. 55 százalékuk hűséges a bankjához, de több mint 20 százalékuk már váltott bankot a díjak vagy ajánlatok miatt – derül ki a BellResearch Erste Bank számára készített kutatásából. A 15-26 éves korosztály bankolási szokásait vizsgáló felmérés szerint a fiatalok a készpénzt preferálják, a banki termékek közül pedig elsősorban a bankkártyájukat, bankszámlájukat használják.

Havonta átlagosan 49 ezer forintból gazdálkodnak a 15-26 éves fiatalok. Ezen belül a középiskolásoknál átlagosan 15 ezer forint a havi keret, a felsőoktatásban tanuló társaiknál 45 ezer forint – derül ki a BellResearch Erste megbízásából közelmúltban készült kutatásából, amely a fiatalok bankolási szokásait térképezte fel. A készpénzhasználatot preferáló fiatalok közel felének – 49 százalékának - a szülői vagy rokoni támogatás jelenti az elsődleges pénzforrást, az érintetteknek mindössze harmada rendelkezik saját keresettel.

A felmérés szerint akorosztály háromnegyedének, azaz 1,3 millió fiatalnak van bankkapcsolata. Az életkor és végzettség emelkedésével párhuzamosan jelentősen növekszik a bankoló fiatalok aránya: a középiskolások alig több mint felének, 56 százalékának van bankkapcsolata, a felsőoktatásban tanulóknál azonban közel 100 százalékos az arány. Az úgynevezett Y/Z generáció tagjai a bankválasztásnál a költségek mellett a családtagok, elsősorban az édesanyák ajánlása, a bankautomaták száma, a bankfiók közelsége, a bank hírneve, valamint a szolgáltatások minősége alapján döntenek.

A kutatásból az is kiderül, hogy bár a bankszámlát és bankkártyát több mint a négyötödük használja, de a bankkártyájukat napi rendszerességgel vagy hetente többször használók aránya 25 százalék alatti. A többi banki szolgáltatás kevésbé népszerű a körükben: fiatalok negyedének van megtakarítása, 7 százalékuk rendelkezik folyószámlahitellel, míg az egyéb pénzügyi termékek elterjedtsége ennél alacsonyabb.

Bár a fiatalok többsége - 55 százaléka – hűséges mostani bankjához, 22 százalékuk már túl van legalább egy bankváltáson. A bankváltás indokaként 40 százalék azt hozta fel, hogy feleslegessé vált a szolgáltatás, 25 százalékuk a díjak miatt váltott, 23 százalékuk pedig kedvezőbb ajánlata miatt lépett kapcsolatba új pénzintézettel. A már banki ügyfélnek számító fiatalok ötöde bizonytalan abban, hogy melyik bankot választaná, a bankkapcsolattal nem rendelkezőknél pedig 35 százalékos ez az arány. A bankkapcsolattal nem rendelkező fiatalok tizede egyik bankhoz sem szeretne tartozni.