A ma megjelent konvergencia program nem tartalmaz intézkedést, ugyanakkor továbbra sem kizárt, hogy a Túlzott Deficit Eljárás alól ki lehet kerülni már az év első felében. Ugyanis a tavalyi, nagyon jó hiányadat, valamint az idei első három hónap költségvetési adatai ezt alátámaszthatják. A költségvetési és gazdasági előrejelzéseken azonban jól látszik az erős „kincstári optimizmus”. 2014-re például kimondottan kiadásnöveléssel számol a kormány bizonyos területeken, miközben a növekedési és hozamvárakozások is elég optimisták.

Ami a növekedést illeti, a 2013–14-es GDP várakozások magasnak mondhatók, ráadásul nem csak a reál növekedésre, hanem a nominális növekedésre vonatkozó várakozás is magas. Már idén 4,3%-kal növekedhet a GDP a kormány szerint, ha az árindex változását (azaz az árak emelkedését) is figyelembe vesszük. Ez a várakozás segíthet abban, hogy a kormány adósságcsökkenést tudjon kimutatni, és a költségvetés bevételeit is megemeli ez az optimista feltételezés.

Érdekes még a kamatokra és a hozamokra vonatkozó várakozás is. A kormány láthatóan azt várja, hogy további kamatcsökkentések lesznek idén, amivel valóban egyet is lehet érteni. Az viszont már érdekesebb, hogy a hosszabb hozamoknál is markáns csökkenést vár a gazdasági tárca. Ugyan valóban vannak arra utaló jelek, hogy a következő években a korábban megszokottnál tartósan alacsonyabb hozamok alakuljanak ki az állampapírpiacon, de például a 2014-re várt 3,9%-os hosszú lejáratú hozam eléggé optimistának nevezhető.

A 2014-es hiányvárakozását mindeközben 2,7%-ra emelte a kormány. A javuló növekedés mellett továbbra is viszonylag magasnak mondható hiányadat arra utal, hogy romlás következhet be az alapvető költségvetési folyamatokban. Ezt támasztja alá az is, hogy a kormány bizonyos területeken kiadásnöveléssel számol (például a pedagógus életpálya modell egyenlegrontó hatását már figyelembe veszi 2014-re). Az államháztartás GDP arányos kiadási szintje eközben 2012-ről 2013-ra érdemi növekedést mutat, ami kissé tovább nőhet 2014-ben a dokumentum szerint. Ezt a pedagógus életpálya modell mellett az állami beruházás növekedése okozza leginkább. Kérdés, hogy nem túl optimista-e a GDP várakozás, és lesz-e elég költségvetési bevétel a kiadások emelkedésének finanszírozására úgy, hogy ráadásul a költségvetés szabad tartalékainál is markáns csökkentést tervez a tárca jövőre.

Szerzők:
Árokszállási Zoltán makroelemző
Nyeste Orsolya makroelemző