A ROSSZ KÖRÜLMÉNYEK ELLENÉRE IS MINIMALIZÁLT VESZTESÉG
Budapest, 2012. március 4. – A recessziós gazdasági környezetből adódó kedvezőtlen piaci viszonyok ellenére is javult az Erste Bank Hungary Zrt. eredménye 2012-ben. A bankcsoport előzetes, konszolidált, nem auditált nemzetközi számviteli szabályoknak megfelelő gyorsjelentése szerint az adózás előtti eredmény -394 millió forint lett a csoportszintű treasury és a helyi nagyvállalati üzletág eredményével együtt, ami jelentős javulást jelent az előző évben elszenvedett veszteséghez képest. A bankcsoport saját tőkéje 18 százalékkal nőtt, a mérlegfőösszeg pedig 14 százalékkal volt alacsonyabb 2012 év végén.
Jelasity Radován elnök-vezérigazgató a bank tavalyi teljesítményéről elmondta: a 2012-es év az Erste Bank Hungary Zrt. számára a megújulás kezdetét jelentette. A hanyatló gazdasági teljesítmény, a visszafogott hitelkereslet és a jelentős adóterhelés ugyan szűk mozgásteret szabott a bank számára, mégis ennek ellenére sikerült a pénzintézet működését stabilizálni. A pénzügyi eredményeken is túlmutat, hogy a bank új, hároméves üzleti stratégia megvalósításába kezdett 2012-ben, mellyel az Erste elindult a teljes megújulás útján.
2012 az Erste Bank számára az akvizíció éve is volt, hiszen sikeresen vette át a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepének Wealth Management üzletágát. A tranzakcióval az ügyfélszám 2200-ra, míg az állomány 200 milliárd forintra nőtt. Ezzel az Erste Private Banking bekerült a piacvezető magyarországi pb szolgáltatók közé. Emellett befejeződött a bank leányvállalati struktúrájának átalakítása is, amelynek keretében az Erste Bank a hatékonyabb működés biztosítása érdekében 5 leányvállalatát (három lízing és két faktoring társaság) integrálta.
Fontos eredmény, hogy a 2011. év végén alapított Erste Lakástakarék az év folyamán 20 ezer lakás-takarékpénztári szerződést kötött, közel 50 milliárd forint értékben. Ezzel a teljesítménnyel a leányvállalat ügyfeleinek száma meghaladja a 25 ezer főt, a szerződéses összeg pedig elérte a
75 milliárd forintot.
A bankcsoport előzetes, konszolidált, nem auditált gyorsjelentése szerint az adózás előtti eredménye
-394 millió forint lett. Az adózás előtti eredményhez hasonlóan a nettó eredmény is jelentősen javult, mindössze -6 milliárd forint volt tavaly. A bank saját tőkéje az egy évvel korábbi közel 178 milliárdról – a tulajdonos által nyújtott 39 milliárd forintnyi tőkejuttatás következtében – 18 százalékkal 210,6 milliárd forintra emelkedett.
A bank a lakossági betétek piacán eredményesen tudta növelni a részarányát, ugyanakkor a lakossági hitelek, valamint a vállalati betétek és hitelek terén kismértékben csökkent a piaci jelenléte. A lakossági hitelek területén a bank piaci részesedése 14,3 százalék, ezen belül a lakáscélú hitelek területén 17,8 százalék. A vállalati hiteleknél a piaci részarány 7,6 százalék. A lakossági betétek területén 8,3 a vállalati betéteknél pedig 6,4 százalék volt a pénzintézet részesedése 2012 végén.
A bank nettó működési bevétele 16 százalékkal csökkent és 134 milliárd forintot ért el 2012 végére a nehéz működési körülmények ellenére is. Az Erste Bank 930 ezres ügyfélszámát és 141 egységből álló fiókhálózatát tekintve továbbra is jelentős piaci szereplő és meghatározó lakossági bank Magyarországon.
A magyar bankszektorban meghatározó szerepet játszó Erste Bank Hungary nettó díj- és jutalékbevételei a rendkívül kedvezőtlen piaci környezet ellenére is mindössze 4 százalékkal
27,92 milliárd forintra csökkentek, a nettó kamatbevételek – főként a végtörlesztés, illetve a növekvő forrásköltségek miatt – pedig 13 százalékkal 103,78 milliárd forintra mérséklődtek 2011-hez képest. Az Erste Bank Hungary Zrt. szigorú költségkontroll mellett működött tavaly, így az általános igazgatási költségeket a társaság 12 százalékkal tudta csökkenteni.
Az Erste Bank idei célkitűzéseiről szólva az elnök-vezérigazgató kiemelte: 2013 az Erste Bank Hungary Zrt. számára a megújulás folytatásának éve lesz. A tavaly elkészült hároméves üzleti stratégia megvalósítása gőzerővel folytatódik. Ennek a stratégiának a középpontjában a helyi finanszírozási forrásokon alapuló hitelezés felpörgetése, a tranzakció alapú bankolás előtérbe helyezése és a kockázatalapú működés megvalósítása áll.