Zsebpénz és pénzügyi tudatosság: mindent az életkornak megfelelően
„Miért ugyanannyi a zsebpénzem, mint tavaly?”, „A kistesóm miért kap többet, mint én ilyen idősen?”, „Az osztályban mások sokkal többet kapnak." – Ahogy a gyerekek egyre idősebbek lesznek, nemcsak zsebpénzük, hanem vitakészségük is fejlődik. Mennyi az ésszerű zsebpénz? Bankszámlán vagy inkább készpénzben érdemes adni?
- 2023. április 14.
- 5 perc
A kutatások szerint a felnőttkori anyagi nehézségek leggyakoribb oka nem az alacsony jövedelem, hanem a pénzügyek megfelelő kezelésével kapcsolatos információk hiánya.
Mire érdemes figyelned, amikor zsebpénzt adsz gyermekednek?
Az első számú alapelv: a zsebpénz jó eszköz ahhoz, hogy a gyerekek egészen korán megtanulják, hogy hogyan kezeljék tudatosan a pénzt, hogyan osszák be pénzüket és hogyan takarékoskodjanak. Fontos azonban, hogy ez egy fix összeg legyen, ne pedig eseti jutalom egy osztályzatért vagy más jó eredményekért. Ha saját pénzükkel kapcsolatos döntéseket hozhatnak, az olyan alapvető ismereteket ad a gyermekeknek, amelyeknek későbbi, felnőtt életükben is hasznát vehetik.
A zsebpénznek köszönhetően megtanulják tervezni kiadásaikat, és meghatározott költségvetésből élni: a zsebpénz így biztonságos terepen készíti fel a gyerekeket arra, hogy hogyan osszák be később a fizetésüket, és mi alapján priorizálják kiadásaikat. A kutatások szerint a felnőttkori anyagi nehézségek leggyakoribb oka nem az alacsony jövedelem, hanem a pénzügyek megfelelő kezelésével kapcsolatos tudás hiánya. A pénz tudatos kezelését pedig már gyermekkorunkban elsajátíthatjuk: részben szülői minta alapján, részben pedig a saját pénzünkön való kísérletezéssel.
Egy gyereknek nincs szüksége nagy összegre ahhoz, hogy megtanulja pénzügyeit szervezni és kiadásait tervezni.
Több zsebpénzt kapnak az osztálytársak?
A gyerekek világa sokszor igazságtalan. Észreveszik, ha az osztálytársuk több zsebpénzt kap, vagy ha a szülei jutalmazzák a jó jegyekért. Az is feszültséget okozhat, ha a többieknek hamarabb lesz bankkártyája, mint neki. Nem ők hozzák a szabályokat, hanem a szülők, de vajon mikor jön el az ideje a zsebpénz növelésének? Mi az ésszerű, és hol kezdődik a kényeztetés? Nem beszélve arról, hogy sokszor a szülőnek nincs lehetősége magasabb összeget adni gyermekének.
Erste Cseperedő Bankszámla
Egy családban a legkisebbek jövője a legfontosabb. 7 éves kortól már bankkártya-szolgáltatással is igényelhető!
Beszélgess a pénzről gyermekeiddel már kiskoruktól kezdve!
5-7 év
Ha a gyerek elsajátította az alapszámokat, akár kaphat is egy kis zsebpénzt. Ez remek lehetőség arra, hogy megtanulja az alapokat: hogyan néznek ki az érmék és bankjegyek, vagy hogy két 500 Ft-os megegyezik az 1000 Ft-os bankjegy értékével. Megtanulják, hogyan vásároljanak például fagylaltot a strandon, és azt is meg tudják ítélni, hogy a helyes összeget kapták-e vissza.
Ne feledd: a gyermekek megbíznak benned, és szivacsként szívnak magukba minden információt, amit csak átadsz nekik.
Rajtad múlik, hogy milyen rendszeresen kapnak zsebpénzt. A legtöbb kisgyerek nem gondol erre, és nem is fognak emlékeztetni rá.
8-11 év
A gyerekeket ebben a korban már egyre jobban érdekli a körülöttük lévő világ. Használd ki, és magyarázz el nekik minél több dolgot! Miért kerül ennyibe a kenyér, amikor ilyen olcsók az alapanyagok? Hogyan működik az adófizetés? Meséld el, hogy működik a költségvetés!
Mondd el nekik, hogy naponta hány órát kell dolgoznod, hogy fizetést kapj, és mennyi mindenre kell költened! Ne felejtsd el bemutatni a gyerekeknek, hogy mi az a kölcsön, miért fizetnek kamatot az emberek, és mi történik, ha nincs pénz a törlesztésre! Mindehhez használj olyan példákat, amelyekkel gyermeked könnyen tud azonosulni – az osztály, a mozi, a vidámpark, vagy akár a család példáján keresztül megmutathatod neki, hogyan érintik ezek a távolinak tűnő témák a saját életét.
Tíz éves kor körül érdemes számlát nyitni a csemetéknek, és elkezdeni megismertetni velük az elektronikus banki szolgáltatások és a kártyahasználat működését.
A gyerekek gyorsan tanulnak, hiszen folyton kíváncsiak, és minden iránt élénken érdeklődnek. Ugyanakkor már van egy bizonyos elképzelésük a világ működéséről, szóval van mire építeni.
Ez az az időszak, amikor a gyerekek elkezdik összehasonlítani magukat társaikkal. Sok gyerek számára ebben a korban a pénz még nem fontos, mégis észreveszi, ha társai több vagy épp kevesebb zsebpénzt kapnak.
12-15 év
Ebben a korban már sokszor nagyobb függetlenséget szeretnének, de még messze nem felnőttek. Ha nyomon szeretnéd követni kamaszodó gyermeked pénzügyeit, nyiss neki diákszámlát! A saját számla biztonságosabb is lehet, hiszen ha gyermeked elveszíti kártyáját, azonnal le is tilthatod.
Gyermekeid elektronikus banki szolgáltatásaihoz te is hozzáférhetsz, így nyomon követheted őket, egyes tranzakciókra korlátozást is beállíthatsz, vagy akár le is tilthatod. Külön értesítést is kérhetsz a pénzmozgásokról.
A gyerekek nagy része ma már a mindennapjai egy részét virtuális világokban tölti. Ez sokszor pénzbe kerülhet, ha például egy játékban gyorsabban szeretne szintet lépni. Magyarázd el, hogyan működik az online fizetés, mondd el a biztonsági szabályokat!
Tudtad, hogy rengeteg pénzügyi oktatási program létezik, amelyek az óvodától a középiskoláig tanítják a gyerekeket pénzügyeik kezelésére? A tinédzserek kipróbálhatják például a Peter Pig’s Money Counter, a Bankaroo, vagy a Pénzügyi hősképző online játékokat.
A zsebpénz nem jutalom
A zsebpénz annak az eszköze, hogy a gyerekek megtanuljanak gazdálkodni abból, amilyük van. Pont úgy, mint a felnőttek a fizetésből. Ha dühös vagy, mert rossz jegyet hozott az iskolából, nem biztos, hogy az a jó taktika, ha megvonod a zsebpénzt. Viszont megállapodhattok egy bónuszrendszerben, ami motivációként is szolgálhat a gyerekeknek.
Tippek a szűkös költségvetéshez
Adj gyermekednek zsebpénzt olyan dolgokra, amelyeket amúgy is megvennél neki. Ilyen lehet például a mobilegyenleg vagy épp a tanszervásárlás. Beszéljétek meg a lehetőségeket, de hagyd őt dönteni.
Válasszon, melyik ceruzakészlet éri meg jobban, és azt is látja majd, hogyha elveszíti a tollait, újakat kell vásárolni. Ez pedig az ő kasszáját is megterheli. Nem csak a családi költségvetést kímélheted így, de a csemetéket is megtaníthatod takarékoskodni.
Mi a helyzet a nagyszülőkkel?
Mit tegyél, ha a nagyszülők plusz zsebpénzt adnak a gyerekeknek? Nehéz őket arra kérni, hogy változtassák meg ezt a szokást, és ezzel azt is kockáztatod, hogy közösen eltitkolják majd ezt.
Jobban teszed, ha ezt arra használod, hogy valami újat taníts! Magyarázd el a gyermeknek, hogy mire elég a plusz pénz, vagy ha esetleg valamilyen nagyobb dolgot szeretne vásárolni, hogyan takarékoskodhat erre. Ha nagyobb összeget ajándékoznak a csemetédnek, nyiss neki bankszámlát, és tanítsd meg a bankolás fortélyaira!
Erste Cseperedő Bankszámla
Egy családban a legkisebbek jövője a legfontosabb. 7 éves kortól már bankkártya-szolgáltatással is igényelhető!