Karbonsemlegesen működik Magyarországon az Erste

Fontos mérföldkőhöz érkeztünk idén, hiszen már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. Az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentettük a szén-dioxid kibocsátását. Minden fiókunk, irodánk zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflottánk is teljesen elektromos lesz. Tudj meg többet, olvass tovább! 

 
  • 2023. augusztus 4.
  • 5 perc

„Karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon” – jelentette be Bara Gábor, a bank stratégiai vezetője. Az Erste Csoport igazgatósági tagjainak – de az Erste Bank Hungary vezetésének is – az éves célkitűzései között szerepelnek fenntarthatósági, vagyis ESG szempontok. (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek).

Izgalmas, de mit jelent ez számokban?

A saját működésünkből fakadó karbonlábnyomunk tavaly 1700 tonna volt, ez 70 százalékkal kevesebb az öt évvel ezelőttinél, és mindössze 220 átlagos magyar felnőtt karbonlábnyomának felel meg. Ezt a kibocsátást a kvótavásárlással semlegesítjük.

„Az a célunk, hogy a jövőben olyan programokat, finanszírozási lehetőségeket találjunk a régióban, de leginkább Magyarországon, melyek semlegesítik a működésből adódó természetes kibocsátást. Nehézséget jelent azonban, hogy csekély a nemzetközi carbon offset minősítéssel rendelkező programok száma a térségben” – tette hozzá Bara Gábor.

Papír, hűtés, fűtés, világítás

Természetesen – mint minden – ez is csapatmunka és gondos tervezés eredménye. A karbonsemlegesség eléréséhez egy átfogó programot dolgoztunk ki. A hat év alatt 95 százalékkal csökkentettük a papírkibocsátást. Míg régebben az ügyfeleknek küldött levelekkel háromnaponta lehetett volna teljesen becsomagolni a bank 15 emeletes irodaházát, addig ma csak a jogilag kötelezően írásban kiküldendő papírok maradtak meg.

Az energiafelhasználást 16 százalékkal csökkentettük az elmúlt öt évben: részben a folyamatosan modernizált fűtési, hűtési és világítási rendszereknek köszönhetően, részben pedig azért, mert a munkatársak is odafigyelnek arra, hogy energia-megtakarítást érjenek el.

Erste Green, a dolgozói közösség

2016 óta működik az Erste Green közösség, amelynek már több mint 250 tagja van. A csoportot alkotó kollégáink szívügyüknek tekintik a környezetvédelmet, és számtalan olyan javaslattal éltek, amely segítette az Erste zöldebb működését. Alulról jövő kezdeményezés eredménye, hogy a ma már a száz fiókból álló hálózatunk egészének, és a székházának az áramellátását is zöld energiából biztosítjuk. De a belső- és ügyfélrendezvényeiken is csak növénydekorációkat használunk, amelyeket másnap, egy vásáron vehetnek meg az Erste Toronyban dolgozó kollégáink. Az ebből származó bevétel a 10 millió Fa Alapítványt segíti.

Mi lesz az autókkal?

Megkezdtük a gépjárműparkunk cseréjét is: 2024 az elektromos autók aránya a flottában eléri majd a 20 százalékot, ami 2025-ben már 30 százalék fölé nő majd. 2030-tól pedig száz százalékban elektromos hajtású járműveket üzemeltetünk.

A hitelezés lehet zöld?

A válasz rövid: igen. 2026-ra a teljes vállalati hitelállomány negyedét környezeti célt szolgáló beruházások fogják adni. Az Erste Csoportnál 2030-tól nem finanszírozunk szénalapú energiaelőállítást. Vállaltuk, hogy 2050-től már a hitelezése is karbonsemleges lesz, vagyis megszüntetjük azt a kibocsátást is, amit esetlegesen az általunk finanszírozott projektek okoznak. „Mindez azt is jelenti, hogy a banknak ismernie kell minden egyes partner és projekt kibocsátását, a vállalati kölcsönöktől a lakossági jelzáloghitelekig” – emelte ki Bara Gábor. A stratégiai igazgató leszögezte: a vállalás és a feltételek nyomán a jövőben kedvezőbb konstrukcióban juthat majd az kölcsönhöz, aki képes megfelelően kimutatni a környezeti hatásokat. A zöld projektek pedig már akár az idén kedvezményes feltételekkel juthatnak hitelhez.

Többet szeretnél tudni arról, mit jelent az Ersténél az ESG, vagy arról olvasnál, milyen projekteket indít az Erste Green? Kövesd tartalmainkat!

Kapcsolódó tartalmaink