Többe kerül a nyári szünet? – Így segítjük a kollégákat az Ersténél
- 2024. július 4.
- 5 perc
A szülők csaknem felének a gyermekek felügyeletének megszervezése jelenti a legfőbb problémát a nyáron – derül ki felmérésünkből. A programok kitalálása és megszervezése mellett az ezekhez szükséges anyagiak előteremtése okoz a legtöbbek számára fejtörést (39 százalék). A szülők jelentős része (38 százalék) ráadásul nehezen tudja ellátni munkáját, amíg otthon vannak a gyerekek.
Mi a helyzet a táborokkal?
A nyári programok és táborok jelentős, és egyre nagyobb anyagi terhet jelentenek. Ebben a két és fél hónapban legtöbben 25 ezer és 50 ezer forint közötti összeget költenek (27 százalék) gyerekenként. A válaszadók ötöde 50 ezer és 80 ezer forint közötti összeggel tervez, további 40 százalék pedig ennél is többel, akár 150 ezer forintot meghaladó kiadással kalkulál egy csemetére a nyár során. Csupán 13 százalék nyilatkozott úgy, hogy a nyár gyerekenként 25 ezer forintnál kevesebb extra kiadással jár majd. A szülők több mint fele most úgy látja, hogy idén többe kerül a gyerekek nyári vakációja, mint tavaly, míg negyedük nagyjából ugyanannyit költ majd, a kiadások csökkenésével mindössze 7 százalék számol.
Spórolni kell a nyári szünetre
A nyári szünettel járó plusz kiadások kihívást jelentenek a családok számára. A válaszadók 43 százaléka szerint kifejezetten megterhelő ez az időszak, és csupán 2 százalék válaszolta azt, hogy semmilyen problémát nem jelentenek számára a nyár költségei. A válaszadók 40 százaléka spórolással teremti elő a szükséges összeget, míg ötből egy szülő még nem tudja megmondani, hogyan lesz majd pénz mindenre.
Nagyszülők bevetésen
A családok többségében elsősorban a nagyszülők segítségére támaszkodnak ebben az időszakban (54 százalék), illetve jellemző megoldás még, hogy a szülők felosztják egymás között a gyerekek felügyeletét (44 százalék). A napközis táborokat a válaszadók harmada veszi igénybe, míg a drágább ottalvós táborokat jóval kevesebben választják (13 százalék).
A munkahelyek jelentős része nem nyújt támogatást a nyári időszakban, a felmérés szerint a válaszadók nagy része semmilyen segítséget nem kap onnan (42 százalék). A szülők nem egészen 17 százaléka számolt be arról, hogy beviheti gyermekét a munkahelyére, míg a válaszadók 14 százaléka mondta, hogy plusz szabadságot kap a nyári iskolai szünet idejére. Nappali felügyeletet, nyári tábort, vagy a szülő számára plusz anyagi támogatást mindössze a munkahelyek tizede biztosít a válaszok alapján. Ezen belül kifejezett anyagi támogatást mindössze 2 százalék kap erre az időszakra.
Legyél csapatunk tagja!
Tervezd a jövőd az Ersténél.
Hogyan segítünk az Ersténél?
„Az Ersténél a korábban bevezetett rugalmas munkavégzés lehetősége a nyári gyerekfelügyelet megtervezésében is nagy segítséget jelent. A banknál a home office aránya 60 százalékos, ami azt jelenti, hogy minden héten öt munkanapból hármat otthonról dolgozhatnak a munkatársak. A kollégáknak emellett lehetőségük van ennél nagyobb arányban is otthonról dolgozni távmunka keretében, valamint az Erste részmunkaidő vállalását is biztosítja, így járulva hozzá a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez. További segítség lehet a nyári időszakban a bank lojalitás programjában, az Erste Care-ben adott extra szabadnapok, vagy hosszabb rekreációra fordítható 1, 2, 4 hetes plusz szabadságok is.
A pandémia óta teljesen hozzászoktunk, ha egy-egy meetingen otthon a háttérben bekapcsolódik a gyerkőc. Nyári időszakban sincs ez másképp. Sőt, ilyenkor gyakrabban előfordul, és teljesen elfogadott, hogy az Erste Toronyban egy-egy napon személyesen is elkíséri dolgozni.
A bank emellett a gyerekek nyári táborozásának költségeihez is hozzájárul. A 15. életévüket még be nem töltő gyermekek után a pénzintézet minden dolgozója igénybe veheti a támogatást, amely bármely, a szülők által választott tábor díjához ad hozzájárulást” – mondta el Mihók Krisztina, az Erste HR-vezetője.
Tippek az Erstétől
A nyári szünidő megszervezésében néhány praktikus megoldás segíthet:
Előzetes tervezés: A programok és költségek előzetes tervezése segíthet jobban átlátni a lehetőségeket és elkerülni a váratlan kiadásokat.
Közösségi támogatás: A barátokkal és a gyerekek barátainak szüleivel való összefogással a felügyelet megosztása közös programok is járhatnak.
Munkahelyi megoldások: Érdemes tárgyalni a munkaadóval a rugalmas munkaidő vagy az otthoni munkavégzés lehetőségéről, ha ez megvalósítható.
Ingyenes vagy kedvezményes programok: Sok város és közösség kinál ingyenes vagy kedvezményes nyári programokat, amelyeket érdemes figyelni és kihasználni.
Spórolás: A nyári kiadásokara érdemes előre félretenni és tudatosan kezelni a családi költségvetést.
Legyél csapatunk tagja!
Tervezd a jövőd az Ersténél.