Az oldal helyes megjelenítéséhez JavaScript szükséges, amit az Ön böngészője jelenleg nem támogat!

 
 

Magyarországon a tranzit

 

Kortárs művészeteket támogat az Erste Bank Csoport

Budapest, 2005. október 18. – Magyarországon is megkezdi működését a tranzit, amely az osztrák Erste Bank Csoport hosszú távú, elsősorban kortárs művészeti programokat támogató kezdeményezése Közép-kelet Európában. A tranzit az egyes országokban helyi szinten működik, önálló programmal és művészeti vezetéssel és a helyi bankok finanszírozásával.

Az osztrák Erste Bank AG több, mint 12 millió ügyfelével a közép-európai lakossági piac vezető pénzügyi szolgáltatója, amely erős hídfőállásokkal rendelkezik Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában és Horvátországban is. „Elkötelezettségünket a közép-kelet európai régió iránt az is bizonyítja, hogy annak nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és kulturális fejlődését is fontosnak tartjuk” – jelentette ki Boris Marte, az Erste Bank Csoport szponzorációjáért felelős vezetője. A tranzit ezért elsősorban a kortárs művészetet és alkotómunkát támogatja, szorgalmazza az országok közötti párbeszédet, és erősíteni kívánja a kulturálisan heterogén közép- és délkelet-európai térség sokszínűségének tudatát. A tranzit ösztöndíjakkal és egyéb eszközökkel is segíti a tudományos munkát, hogy előmozdítsa a különböző nyelvek és kultúrák közti hídépítést.

A tranzit Magyarországon non-profit kulturális egyesületi formában működik majd, Tranzit Hungary Egyesület néven. Az egyesület elnöke Hegyi Dóra művészettörténész, alelnöke Zólyom Franciska művészettörténész és Angel Judit, a Műcsarnok kurátora, az alapító tagok között szerepel például Hornyik Sándor az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének munkatársa, Sebők Zoltán esztéta-filozófus, Wessely Anna, az ELTE Szociológia Tanszékének vezetője.

A tranzit kezdeményezéseiről és programjairól folyamatosan tájékozatja a szakma résztvevőit és a szélesebb nyilvánosságot. Egyes projektek esetében pályázatokat ír ki, amelyeket alkalmi zsűrik bírálnak el. Hegyi Dóra, a Tranzit Hungary Egyesület elnöke kijelentette: a tranzit működése dinamikus és transzdiszciplináris, amely segíti a dialógust művészek, kurátorok, kritikusok, illetve más művészeti szakemberek valamint közönségeik között. A tranzit helyi szakértőket és egyéneket támogat és nem elsősorban intézményeket. Projekteket kezdeményez, amelyek hozzájárulnak a helyi és a nemzetközi művészeti kontextushoz. A támogatott projektek folyamat-orientáltak, innovatívak, kísérletiek és hosszú távon továbbfejleszthető tartalmakkal rendelkeznek.

A Tranzit Hungary Egyesület éves költségvetését teljes egészében az ERSTE BANK HUNGARY NYRT. biztosítja.